rss
  • Aszaltszilvás csirkemell

  • Share on Tumblr

    Hozzávalók: 2 szép csirkemell, 20 szem vörösborban fõtt aszalt szilva, 1 db tojás, 3-4 evõkanál liszt, 1 dl tej, 2 szem összetört szegfûszeg, 1 evõkanál sós mogyoró (vagy mandula), ízlés szerint só és törött fehér bors.

    A csirkemelleket úgy csontozzuk ki, hogy 4 tömör húsdarabot kapjunk. A fél csirkemelleket húskalapáccsal kissé kiverjük. Ügyeljünk arra, hogy a hús ne szakadjon el, hogy tölthetõ legyen. Az aszalt szilvát lecsöpögtetjük, kimagozzuk, és a mag helyére darált sós mogyorót teszünk. Az éles, hegyes késsel felszúrt csirkemell darabba 5 szem töltött szilvát teszünk, majd a nyílást hústûvel vagy fogvájóval összetûzzük. A tojást habosra verjük, és a szegfûszeggel, a borssal megfûszerezzük. 1 dl vörösboros szilvalevet hozzáöntünk, és annyi liszttel keverjük össze, hogy a szokásos palacsintatészta sûrûségû masszát kapjuk belõle. A megtöltött húsdarabokat megsózzuk, ezután lisztbe és a tésztába mártva 170 fokra felforrósított olajban 8-10 perc alatt szép pirosasbarnára megsütjük. A lecsöpögtetett szilvás csirkemellet párolt rizzsel tálaljuk. Kissé munkaigényes, de igazi különlegesség.

    Jó étvágyat kíván a recept.zug.hu!


    Share on Tumblr
Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Gesztenyés tejberizs

    Hozzávalók 4 személyre: 150 ml 1,5%-os zsírtartalmú tej, 40 g rizs, 10 g cukor, 15 g gesztenyepüré, 5 g csokoládé.

  • Sajtos-sonkás partyfalatka

    Lapkasajtot és gépsonkát összefogva feltekerek és annyi fogvájót tûzök bele egyenletesen elosztva, ahány darab lesz belõle (4-5 darab lesz egy "tekerésbõl").

  • Banánlekvár

    Túlérett banánt használunk hozzá. Kilogrammonként 17 dkg cukorral összegyúrjuk a húsát, s lehetõleg vaslábasban sûrûre fõzzük.

  • Carolans

    Hozzávalók: 6 tojás sárga, 30 dkg porcukor, 4 dl tejszin, 2 dl rum, 3 dl forralt, majd lehûtött tej,
    3 evõkanál nutella krém, 3 dl vodka.

  • Bolognai spagetti egyesen Olaszországból

    Hozzávalók: 35 dkg spagetti tészta, 10 dkg vaj, 10 dkg füstölt szalonna, 40 dkg darált marhahús, 2 fej hagyma, 5 dkg sárgarépa, 5 dkg zeller, 3 gerezd fokhagyma, 1 g törött bors, 2,5 dkg só, 2 nagy konzerv paradicsompüré, 2 dl barna mártás, petrezselyem, 1 db babérlevél, 2 szál kakukkfû vagy szárított kakukkfû, 1 dl vörösbor.

  • Sonkaleves pikánsan

    Sonkaleves pikánsanZsiradékon a zöldségeket megdinszteljük, kicsit megpirítgatjuk, majd rajta a vöröshagymát és a fokhagymát is. Megszórjuk liszttel, kicsit átkeverjük - hogy a liszt a nyers ízét elveszítse -, felengedjük a sonkalével. Belerakjuk a sonkát, a krumplit, a zellerzöldet. 5-10 perc után hozzáadjuk a kikevert tejfölt, a száraztésztát, majd beleengedjük az egész tojásokat egyenként. (Nem keverjük el azonnal.)Pár perc után óvatosan alákeverünk, hogy a tojásokat ne sértsük meg, ízesítjük sóval, pici cukorral, ízlés szerint savanyítjuk.

  • Baconös sajtkrémleves

    Baconös sajtkrémlevesA húsleveskockát kb. 2,5 liter forrásban lévő vízbe tesszük. Miután feloldódott, hozzáadjuk a sajtokat. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A lisztet tejföllel vagy főzőtejszínnel behabarjuk, majd egy-két merőkanálnyi levest hozzáadva kevergetjük. Ha úgy ítéljük, hogy a habarás csomómentes, a levesbe öntjük, és így főzzük még néhány percig. Végül egy kis szerecsendiót reszelünk bele. A leves ennyivel kész is, jöjjön a feltét. A kenyérszeleteket kenyérpirítóban aranybarnára pirítjuk. Ha kész, fokhagymával bedörzsöljük, majd apró kockákra vágjuk. Ezt a tálalásig egy tálba tesszük. Végül kis olajon megpirítjuk az apróra vágott szalonnát.

  • Hamis mézes

    Hozzávalók: 10 dkg cukrot megpirítunk, 2 dl vízzel felforraljuk, 20 dkg cukrot 4 tojássárgával kikeverünk, hozzáadjuk a megpirított cukrot, a 4 tojás keményre vert habját és 30 dkg lisztet.

  • Párolt csirke joghurttal

    Hozzávalók: 4 db csirkecomb lebõrözve, 1 db nagy fej vöröshagyma, 1 pohár joghurt, vaj, só vagy ételízesítõ, õrölt fehér bors.

  • Brókersaláta

    Hozzávalók: 1 kis doboz csöves kukorica, 5 húsos paradicsom, 1 kis doboz gombafej, 20 dkg brokkoli (mélyhûtött), 4 keménytojás, 1,5 dl olivaolaj (extraszûz), 5 ek borecet, 2 tk só, 1/m mk frissen õrölt feketebors.

  • Gerslileves

    A babot éjszakára beáztatjuk. A kockára vágott húst a babbal egy óráig elõre fõzzük. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, zöldséget, gombát és a gerslit. Sózzuk, borsozzuk. Addig fõzzük, amíg a hozzávalók megpuhulnak.

  • Paradicsomos ravioli

    Hozzávalók: 22 deka liszt, 2 tojás, só, 6 deka vaj, 20 deka füstölt fõtt tarja, 15 deka borjúsült, 10 deka marhavelõ, 1 és fél deci tejfel, zsemlyemorzsa, petrezselyem és töröttbors.

  • Somlói galuska

    Hozzávalók: fél kg piskótatészta, 75 ml konyak, 15 dkg mazsola, 10 dkg mandula, 1 kk margarin, 2,5 dl tejszín, 1 tábla blokkcsokoládé, fél dl sûrített tej.

  • Csokoládé csók

    Egynegyed kiló barna mandulát hosszúkásra vágunk, azután egynegyed kiló egész cukrot vízbe mártunk s a mandulával együtt, tûzön sárgára pirítunk.

  • Gombaszószos csirkemell

    Gombaszószos csirkemellA csirkemelleket szeleteljük, kicsit kiklopfoljuk. Sózzuk, és lisztbe forgatjuk. Kevés olajon hirtelen megsütjük mindkét oldalát, és lerakjuk egy tűzálló cserépedénybe. A gombát megtisztítjuk, és szeletekre vágjuk. A hagymát finomra vágjuk és kevés olajon megpároljuk. Rátesszük a gombát és összeforgatjuk. Együtt pároljuk. Rátesszük a finomra vágott petrezselyemzöldet. Sózzuk-borsozzuk ízlés szerint. Ha elfövi a levét, a lisztet elkeverjük kevés tejjel (kb. 1,5 dl-rel), és a gombára öntjük. Elkeverjük és addig kevergetjük, amíg besűrűsödik.

  • Pásztortarhonya bográcsban

    Hozzávalók: 10 dkg füstölt szalonna, 30 dkg tarhonya, 80 dkg burgonya, 1 nagy fej hagyma, 1 kk. pirospaprika, só, 2 zöldpaprika, 1 paradicsom, negyedkiló füstölt kolbász;

  • Gombás kacsamell

    Hozzávalók:

    - 1 kacsamell
    - 200 g gomba
    - 1 lila hagyma
    - 50 ml whiskey
    - 50 ml balzsam
    - ecet
    - só
    - bors

  • Nokedli

    Hozzávalók: 25 dkg túró, 30 dkg liszt, só, olaj, 3 tojás, víz.

  • Rumos banánfánk

    Hozzávalók: 4 db banán (ha a banán túlérett, akkor is jó), 3 evõkanál rum, 20 dkg rétesliszt, 2 db egész tojás 2,5 dl édes fehérbor, 1 mokkáskanál sütõpor, 2 evõkanál porcukor, 1 zacskó vaníliás cukor, csipetnyi só;

  • Mazsolás mák recept

    Hozzávalók: 10 dkg finomra darált mák, 5 dkg mazsola, 2-3 evõkanál méz, másfél dl tej, 2 evõkanál sárgabarackíz, csipet só, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj;