rss
  • Tojásos-sajtos galuska

  • Share on Tumblr

    Hozzávalók: 25 dkg korpás liszt, 20 dkg finomliszt, 3 tojás, 5 dkg reszelt karaván sajt, 2 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 5 evokanál olaj, 1 teáskanál só;

    Elkészítése:

    Mély tálba ütünk 1 tojást, amit habosra felverünk 1 dl vízzel és 3 evokanál olajjal. Belekeverjük a sót és a zúzott fokhagymát. A kétféle lisztet összekeverjük, és apránként hozzáadjuk. Annyi vizet öntünk még bele, hogy a szokásos galuskatésztát kapjuk belole. (Készítheto csak finomlisztbol vagy csak korpás lisztbol, utóbbi az egészséges.) Legalább 4 liternyi vizet forralunk, megsózzuk, és belecsorgatunk egy evokanálnyi olajat, hogy a galuska ne ragadhasson össze. A hagyományos módon beleszaggatjuk a galuskát. Közben egy tálban habosra keverjük a tojást a tejföllel. Jó nagy serpenyobe öntjük a megmaradt olajat, és felforrósítjuk. A leszurt galuskát ráöntjük, és eros lángon addig kevergetjük, amíg az jól megforrósodik. A tejfölös tojást ráöntve, folytonosan kevergetjük. Addig pirítjuk, amíg a tojás kissé megkocsonyásodik a galuskákon, de ügyeljünk arra, hogy ne szárítsuk ki. Ezután még tuzforrón rászórjuk a reszelt sajtot, és gyorsan átkeverve, azonnal tálaljuk. (Ha nem rögtön fogyasztjuk, célszeru a forró sütoben addig melegíteni, amíg a sajt egészen ráolvad, és szálasan nyúlik.)

    Fejes salátával vagy paradicsomsalátával a legjobb.


    Share on Tumblr
Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Cukkini leves

    Cukkini levesAz olajat feltesszük melegedni, majd bele rakjuk az apróra felvágott vöröshagymát. Folyamatos kevergetés mellett üvegesre pároljuk, a sárgarépát és a cukkinit apró kockákra vágjuk. A hagymához hozzáadunk fél deci alaplevet, majd amikor jól megpárolódik hozzáadjuk a többi alaplevet, a kakukk füvet és a bazsalikomot, sót és őrölt borsot. Amikor megpuhult a sárgarépa és a cukkini akkor az egészet összemixelem. A végén hozzáadjuk a főző tejszínt, egy keveset még forr és már lehet is tálalni. Pirított kenyér kockákkal tálaljuk.

  • Igazi cseh fánk

    Hozzávalók: 30 dkg liszt, 3 tojás, 2 dkg élesztõ, 2 ek. porcukor, 1 dl tej, 1 mk. olaj, vaníliás cukor, só.

  • Lúdláb szelet

    Hozzávalók:

    Kakaós piskótához:

    - 5 tojás
    - 5 ek porcukor
    - 4 ek rétesliszt
    - 2 ek kakaópor
    - 1 kk sütõpor

    Krémhez:

    - 15 dkg vaj
    - 10 dkg porcukor
    - 3 dkg kakaó
    - 2,5 dl tej
    - 3 ek rétesliszt
    - 1/2 üveg magozott meggybefõtt
    - 0,5 dl meggylé
    - 1,5 dl rum
    - 1 cs. Vanillincukor

    Csokimázhoz

    - 10 dkg étcsokoládé
    - 10 dkg vaj

  • Barackos-mákos rakott tészta

    Hozzávalók: 50dkg õszi, vagy sárgabarack, 25dk nagykocka tészta, 20dk darált mák, 15dk porcukor, 2dl tej, 5dk margarin, 4 evõkanál sárgabarack lekvár, 3 evõkanál
    fél citrom reszelt héja, só, 1 kiskanál só a tésztához.

  • Magdolna ragu

    Hozzávalók: 50 dkg sovány comb csíkokra vágva, 10 dkg füstölt szalonna, 1 vöröshagyma, paprikakrém, 1 mokkáskanál mustár, kávéskanálnyi paradicsompüré, csipet majoranna, 2 db kávétejszín, liszt.

  • Banános - csokidarabkás muffin

    Hozzávalók 12 darabhoz: 1 nagy érett banán, 250 ml tej, 1 tojás, 6 dkg olvasztott margarin, 18 dkg liszt, 2 teáskanál sütõpor, 12 dkg cukor, 12 dkg tört csokoládé.

  • Tojáskrém 1.

    5 db tojást megfõzünk, majd megtisztítjuk és apró kockákra vágjuk és egy kis tálkában 1doboz májkrémmel, vagy 10 dkg darált párizsival, valamint annyi tejföllel hogy krémes állagú legyen kikeverjük.

  • Halleves olaszosan

    Olvassz fel rézlábasban írós vajat, vess reá koczkásan vágott vöröshagymátm, petrezselymet, zellert, karalábét, sárgarépát, s egy csuka-, vagy pontyfejet, s párold szép barnára, hints reá két kanál lisztet, s törj keresztül szitán frissiben fõzött burgonyát, mely a többivel együtt borsólében fõhet meg.

  • Patiszon pörkölt

    Hozzávalók: 1 közepes patiszon, 1 kis fej vöröshagyma, 4 fõtt tojás, tejszín, pirospaprika, só, bors, étolaj.

  • Almás-hagymás szószos pulykamell sütve

    Hozzávalók:

    - 75 dkg pulykamell egyben
    - 4 nagy fej vöröshagyma
    - 2 alma
    - 3 ek liszt
    - só
    - bors
    - pirospaprika
    - 2 ek olaj
    - 1 dl víz

  • Õszi vegyes saláta

    Hozzávalók:

    - 3 levél jégsaláta vagy fejessaláta
    - 1 hosszabb zellerszár levelekkel
    - kis fürt szõlõ
    - 3 cikk sütõtök
    - 1 közepes uborka
    - 1 kisebb paprika
    - dió
    - olívaolaj
    - só
    - leheletnyi fahéj

  • Tárkonyos bárányleves

    Hozzávalók: 30 dkg báránycomb, 10 dkg vöröshagyma, 10 dkg sárgarépa, 10 dkg zöldborsó, 5 dkg gyökér, 5 dkg zellergumó, 5 dkg gomba, 1 db fehér paprika, 1 dl tejszín, 1 db citrom, 3 dkg liszt (+ 5 dkg a galuskához), só, bors, tárkony, tárkonyecet, citromlé ízlés szerint, 1 db tojás.

  • Sült sajtgombóc

    Hozzávalók: 20 dkg reszelt parmezán sajt, 20 dkg zsemlemorzsa, 4 tojássárgája, 10 dkg vaj, 5 dkg darált dió, 2 dl tejföl, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, só és törött fehér bors ízlés szerint, 1 mokkáskanál curry-por;

  • Húsvéti kenyér 2

    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 1 cs. szárított élesztõ, 1,5 dl víz, 1 dl étolaj, kb. 1cs. tökmag kimagozva, 1 kk. kakukkfû, 2 tojás, 1/2 kk. só, 15 dkg reszelt sajt;

  • Gyümölcskenyér

    GyümölcskenyérA margarint 28 dkg porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük. Egyenként hozzáadjuk a tojások sárgáját. A liszttel elkeverjük a sütőport és hozzáadjuk a felaprított gyümölcsöket és a reszelt narancs héjat. A tojásfehérjét a maradék 6 dkg porcukorral kemény habbá verjük és lágyan összekeverjük a margarinos masszával. Ezután hozzáadjuk a lisztes gyümölcsmasszát. Sütőpapírral bélelt őzgerincformába tesszük. 180 fokon kb. 45 percig sütjük. Ha kihűlt, olvasztott csokoládéval ecsettel lekenhetjük. Csokizás után egy kis darált mogyoróval díszíthetjük.

  • Fényezett cseresznye

    Hozzávalók: 40 dkg cseresznye (szárastul), 30 dkg kristálycukor, 1 evõkanál víz, olaj (a papír megkenéséhez).

  • Tepsis gombás csirke

    Hozzávalók:

    - 70 dkg csirke felsõcomb
    - 4 ek napraforgó olaj
    - 25 dkg gomba
    - 3-4 sárgarépa
    - 1 tk bors
    - só
    - 2 kg burgonya
    - 2 paradicsom
    - napraforgó olaj vagy zsír a tepsihez
    - 1 dl víz

  • Fûszeres csirkemell juhtúrós, parajos pennével

    Hozzávalók: 4 csirkemell, 6 dkg aszalt paradicsom, negyed csokor petrezselyem, negyed csokor bazsalikom, 2 gerezd fokhagyma, só, bors, 40 dkg penne (tollhegy) tészta, 12 dkg juhtúró, 10 dkg friss parajlevél, só, bors, 3 gerezd fokhagyma, 2 paradicsom, õrölt bors, cukor.

  • Barackos csirkemellsteak

    A megmosott csirkemellbõl 15 dkg-os szeleteket vágunk. Enyhén klopfoljuk. Mindkét
    oldalát meghintjük sóval, reszelt gyömbérrel. Kevés elõhevített olajon elõsütjük.

  • Kukoricagombóc

    Hozzávalók: 30 dkg kukoricadara, 1 db tojássárgája, 1 evõkanál vaj vagy margarin, 1 pohár tejföl, 10 dkg trappista sajt, 1 teáskanál só, csipetnyi õrölt bors, vegeta.