A bulimiában megbetegedettek családjában gyakran figyelhetünk meg konfliktusokkal teli kapcsolatrendszereket, melyek részesek a betegség kialakulásában és fennállásában. Ez a megállapítás természetesen erõs ellenállást vált ki az érintettek szüleibõl. A szülõk ugyanis legjobb tudásukkal próbálták gyermeküket nevelni, boldog életet biztosítani nekik. És most még õk is a hibásak a gyermek megbetegedésében. Természetesen ez így nem igaz, hisz tény, hogy a család egy olyan rendszer, amely hatását több személy összjátéka révén fejti ki, így nem beszélhetünk tettesrõl és áldozatról. 
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
Bulimia, mint a zavart családi atmoszféra eredménye
A bulimiás személyek családja kívülrõl nézve normálisnak hat. Az apa legtöbbször jólkeresõ szakmában dolgozik, az anya pedig ugyan dolgozik, fõ tevékenysége mégis a háziasszonykodás, teljesen a háztartás vezetésének és a gyermekek nevelésének szenteli magát. Mindkét szülõ kötelességtudó és erõsen tartják magukat a társadalmi normákhoz, értékekhez. A gyermek iskolai teljesítménye általában nagyon jó, de mindenesetre átlagos. Kívülrõl nézve tehát egy harmonikus család képét látjuk, s ezáltal még nehezebben érthetõ az étkezési zavarok kialakulása.
Merev és homályos törvények
Minden családnak megvannak a maga törvényei, amelyek az együttélést szabályozzák, és elõírják kinek milyen jogai és kötelességei vannak.
E törvények nagy részét a szülõk saját nevelésük útján sajátították el, és most továbbadják családjuknak. Ezek a törvények azonban rugalmasak, és pl. a kamaszkor kezdetével változtathatók. A bulimiások családja lényegesen eltér ettõl a normától. E családoknak is megvannak a maguk törvényei, ezek azonban merevek, és kevés individuális szabadságot hagynak a gyereknek. A törvények megkérdõjelezése nem megengedett alkalmazásuk pedig figyelmen kívül hagyja a megváltozott igényeket és képességeket. Gyakran megfigyelhetõ, hogy húsz év körüli bulimiásokat a szülõk még mindig gyermekként kezelnek.
Konfliktuskerülés
A család klímáját a teljes harmóniára való törekvés határozza meg. Az érzelmek kimutatását a család legtöbbször bünteti, különösen ha negatív érzelmekrõl van szó, mint a harag, csalódottság, irigység vagy szomorúság. Nyílt viták elkerülendõk hiszen ezek tönkretehetnék a családot. Mivel a családi béke a legfontosabb, minden ki úgy tesz, mintha egyáltalán nem lennének konfliktusok. A bulimiás megtanulja, hogy nem bízhat a saját érzéseiben, hisz érzi ugyan maga körül az agresszivitást és elégedetlenséget, viszont tudja, hogy errõl beszélni lehetetlen.
Elnyomott igények
Az egyes családtagok igényeirõl nem lehet nyíltan beszélni: mindenkinek ki kell találnia, mit akar a másik, és ez természetesen félreértésekhez vezet. Míg az egyik családtag meg nem értettnek érzi magát, a másik dühét próbálja elnyomni: a találgatásokra utaltság bizonytalansághoz vezet. A gyermek igényeit (pl. éhség) a szülõ nem veszi figyelembe, nem kérdezi a gyereket vágyai után. "Mi (a szülõk) jobban ismerjük az igényeid, mint te". Így aztán a gyereknek kevés lehetõsége lesz arra, hogy saját maga tanuljon meg dönteni.
A teljesítmény és siker túlhangsúlyozása
Teljesítmény és siker rendkívül hangsúlyozottak a családban. A gyerek gyakran mintagyerekként nevelõdik, akitõl a szülõ kimagasló teljesítményt vár el. A család legtöbbször szintén elvárja, hogy a gyerek figyeljen külsõ megjelenésére. A csinos külsõ megléte elengedhetetlen, hiszen minden egyes családtag az egész család reprezentánsa. Ez a beállítottság az étkezési zavarok kialakulásához vezethet. A bulimiások anyja legtöbbször maga is súlyproblémákkal küszködik, ez magyarázza azt is, hogy a gyerek betegségét csak késõn ismerik fel. A legtöbb bulimiás nõ a felnõttkorban is folytatja a gyermekként megtanult konkuráló magatartásformákat, és továbbra is a legjobb eredményeket próbálja elérni. Sikereiket sohasem tudják élvezni, mert mindig hiányzik az az érzésük, hogy elég jók. Nagyon fontos számukra, hogy teljesítményüket mások elismerjék. Önértékelésük másoktól való függése megfelel a korán kialakult félelemnek, hogy nem felelnek meg szüleik elvárásainak.
A határok átlépése
A bulimiás személy családja zárt rendszert alkot a külvilággal szemben, amely külvilág fenyegetõként jelenik meg számára. A nagyszülõkkel való kapcsolat legtöbbször nagyon szoros, a család nem határolódik el tõlük. Nagyon sokszor egy családban élnek, vagy legalábbis sûrûn találkoznak, miáltal a nagyszülõk is jelentõs befolyást gyakorolnak a család eseményeire. A család és annak normáinak szem elõtt tartása fontos követelmény, a másság és az önállósági törekvések pedig büntetendõk. Mivel mindez a "csak a legjobbat akarjuk" álarca alatt történik, így a visszautasítás meglehetõsen nehéz.
A szülõknek általában kevés barátja van, külvilághoz való kapcsolatuk nagyrészt a társadalmi kötelezettségek teljesítésében merül ki. Feltûnõ, hogy a szülõk és nagyszülõk erõsen beleavatkoznak az egyes családtagok érzéseibe, gondolataiba, kommunikációjába, így az egyének önállósága korlátozott.
A másik személyes szférájába való behatolás, az intim területek megsértése magától értetõdõ dolgok. Mivel az elhatárolódások nem megengedettek, a családtagok "kontúrjai" igen gyengék. Ez az elmosódottság nyilvánul meg a másik tulajdonával való bánásmódban: mindenki magától értetõdõen használja a másik pénzét, ruháját, evõeszközét stb. Titkokat nem tûr meg a család, gyakran egymás leveleit, naplóját olvassák, és a bizalmasan elmesélt dolgokat a családtagok gátlás nélkül mesélik tovább. Az ajtók legtöbbször nyitva állnak, mert a zárt ajtókat a család elutasításként értékeli. Nagyon gyakran a fürdõszoba- és wc-ajtók is nyitva vannak azok használatakor. Ha valaki a szobájába húzódik, a többiek kopogás nélkül lépnek be hozzá. A családtagok természetesnek tartják a meztelenséget, figyelmen kívül hagyva a tinédzser esetleges szégyenérzéseit. A családtagok gyakran kommentálják a másik testformáját, pl. az apa a lány növekvõ melleirõl nyilatkozik vagy éppen gyarapodó testsúlyáról.
Minimális összetartozás és szerepkeveredések A család általában kevés idõt tölt együtt. A családtagok nem sokat tudnak egymással kezdeni, így inkább kitérnek a másik útjából. Feltûnõ, hogy inkább egymásról, mint egymással beszélnek. Az anya látszólag teljesen elmerül házias tevékenységeiben, de szerepét titokban elutasítja, depresszióban és belsõ ürességben szenved. Önfeláldozásának állandó hangsúlyozásával bûntudatot ébreszt a többi családtagban.
Az apa szerepe a pénzkeresésre korlátozódik, és elutasítja az apai és férji szerepekkel együttjáró kötelezettségeket. A háztartás és a gyerekek terhe számára magától értetõdõen az asszony kötelessége. Az anya erõsen orientálódik lányára, és minden helyzetben figyelemmel kíséri. A lány önállósági kísérleteit erõsen kritizálja, hálátlanságként és elutasításként éli meg. Anya és lánya között erõs kötõdés figyelhetõ meg, tisztázatlan határokkal és szerepekkel. Az anya üzenetei a nõiességrõl, a nõi szexualitásról kifejezetten negatívak, a testi vágyat nyíltan vagy titokban elutasítja. Az anya és lánya szoros kapcsolata mellett sok esetben az apa számára is lánya az egyetlen, akiben bízhat.
A szülõk házassági problémáinak következtében az apa - akit felesége szexuálisan elutasít - lányára irányíthatja szexuális vágyait, ami akár zaklatáshoz is vezethet. A lány tehát olyan felelõsséget vállal magára, ami valójában a szülõk dolga. Gyakran játssza el a "jó" gyermek szerepét, hogy a családtagok közti feszültségeket kiegyenlítse. A szülõk büszkék kötelességtudó gyermekükre, és nem sejtik, hogy milyen megterhelés a gyerek számára ez a szerep, mint ahogy az ezzel összefüggõ félelmet sem sejtik, amelyet a kudarctól való rettegés okoz.
Varró Szilvia