rss
  • Szaloncukrot mi magunk is készíthetünk

  • Szaloncukrot mi magunk is készíthetünkIgaz ami igaz, elég nehéz megtalálni a megfelelő szaloncukrot, úgy, hogy nem akarunk vagyonokat költeni rá. A választék bőséges, így nagyon nehéz eldönteni, melyiket is válasszuk, így aztán könnyen ráfaraghatunk, és találhatunk nekünk éppen nem ízlő szaloncukrot is. Bár vannak, akik esküdnek egy-egy bevált fajtára, a vállalkozóbb kedvűek otthon is készíthetnek saját készítésű szaloncukrokat, saját ízlésüknek megfelelően ízesítve. Ha magunk készítjük házilag a karácsonyi szaloncukrot, sok sok aromától, színezéktől és állományjavító adaléktól kímélhetjük meg magunkat!

    loading...

    Az eredmény pedig sokkal finomabb, mint a bolti szaloncukor. Akármilyen elképesztő, ez ízre és állagra is szinte teljesen megegyezik a bolti zselés szaloncukorral, csak finomabb! A mazsolákat válogassuk át, szedjük ki belőle a szárakat, oda nem való dolgokat, majd öntsünk rá forró vizet és így tegyük félre. Egy nagyobb tálba mérjük bele a kókuszreszeléket, a darált diót, fahéjat.


    Reszeljük bele egy narancs héját, és adjuk hozzá a narancslevet is. A mazsolát szűrjük le és botmixerrel pürésítsük. Majd ezt is adjuk a többi hozzávalóhoz. Alaposan keverjük össze. A tenyerünkben formázzunk belőle egyforma méretű szaloncukor alakokat. Majd tegyük őket egy szilikonos sütőpapírral fedett tálcára és tegyük őket hűvös helyre - de ne hűtőbe! - egy napra szikkadni. Az egy nap elteltével olvasszuk meg a csokoládét vízgőz fölött. Ha túl sűrű, kevés olvasztott kókuszzsírral hígíthatjuk. Mártsuk ki őket a megolvasztott étcsokoládéban és a papírra visszatéve hagyjuk megkötni a csokoládét rajtuk.

    Recept:

    A mazsolákat válogassuk át, szedjük ki belőle a szárakat, oda nem való dolgokat, majd öntsünk rá forró vizet és így tegyük félre. Egy nagyobb tálba mérjük bele a kókuszreszeléket, a darált diót, fahéjat. Reszeljük bele egy narancs héját, és adjuk hozzá a narancslevet is. A mazsolát szűrjük le és botmixerrel pürésítsük. Majd ezt is adjuk a többi hozzávalóhoz. Alaposan keverjük össze. A tenyerünkben formázzunk belőle egyforma méretű szaloncukor alakokat. Majd tegyük őket egy szilikonos sütőpapírral fedett tálcára és tegyük őket hűvös helyre - de ne hűtőbe! - egy napra szikkadni. Az egy nap elteltével olvasszuk meg a csokoládét vízgőz fölött. Ha túl sűrű, kevés olvasztott kókuszzsírral hígíthatjuk. Mártsuk ki őket a megolvasztott étcsokoládéban és a papírra visszatéve hagyjuk megkötni a csokoládét rajtuk.

    Hozzávalók:

    A töltelékhez
    - 50 g dió (darált)
    - 25 g kókuszreszelék
    - 125 g mazsola
    - 1 db narancshéj (reszelt)
    - 1 evőkanál narancslé
    - 1 csapott teáskanál fahéj (őrölt)

    A bevonathoz
    - étcsokoládé (53%-os)


    Recept forrása: www.aprosef.hu


Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Van jó és van rossz joghurt!?

    A joghurtok legfõbb értéke az élõflóra

    Budapest - A savanyú tejtermékek, így a gyümölcsjoghurtok is, a tejtermékek királynõi - áll a Tej Terméktanács válaszlevelében, melyben a Tudatos Vásárlók Egyesületének (TVE) közleményére reagál. A Tej Terméktanács álláspontja szerint a joghurtok legfõbb értéke az élõflóra, mely a TVE értékelésében az egyéb szempontok mellett rendkívül alacsony pontszámmal szerepel, holott táplálkozásélettani szempontból ez a meghatározó.

  • Így készítsd el kedvenc teádat!

    A hideg téli napokon semmi sem képes jobban felmelegíteni az ember testét, mint egy fi nom, valódi gyümölcsökbõl, esetleg szálas teafûbõl készült tea. A különféle forró italok különféleképpen hatnak szervezetünkre. Sõt az sem mindegy, milyen teát mivel ízesítünk. A teák szerelmesei nem sajnálják rászánni az idõt arra, hogy ellátogatva a teaházakba, a legkülönfélébb tájakról származó teafüvekbõl válogassanak. Az igazi ínyencek szinte egyáltalán nem fogyasztanak fi lteres teát, mivel ezeknek szerintük nem sok közük van az igazi teákhoz.

  • Pálinkavilág - magazin pálinkabarátoknak

    Budapest - Megjelent Magyarország elsõ pálinkamagazinja: a lap 52 oldalon szinte kizárólag a pálinkával és az azt körülvevõ világgal foglalkozik.

    A pálinka a magyaroknak ugyanolyan nemzeti sajátossága, mint a pirospaprika vagy a tokaji aszú. Míg régen a reggeli pálinkafogyasztás a paraszti élet elmaradhatatlan velejárója volt, manapság inkább ünnepi eseményeken, családi összejöveteleken fogyasztják. Népszerûsége egyre nõ, köszönhetõ ez annak is, hogy a szakértõk egyre több felületet találnak a kulturált pálinkafogyasztás népszerûsítésére, a jó minõségû hungarikum megismertetésére.

  • Az egészségtelen ételek a legnépszerûbbek

    Az Auckland Egyetem felmérése kimutatta: az új-zélandi élelmiszer áruházak legkelendõbb árucikkei nagyrészt a leg-egészségtelenebb élelmiszerek. Saját kategóriájukon belül a zsíros tej, a fehér kenyér, a cukros üdítõk, a vaj és az édes kekszek bizonyultak a legnépszerûbbnek. A kutatók egy wellingtoni szupermarketben rendszeresen vásárló 882 felnõtt vásárlási szokásait elemezték egy éven keresztül, így állapították meg, melyik a leginkább fogyó háromezer élelmezési cikk, illetve nem alkoholos ital. A megfigyelt vásárlók 73 százaléka nõ volt, átlagéletkoruk 38 év - írja a MediPress.

  • A sárgadinnye

    A sárgadinnye (Cucumis melo) egynyári növény, hajtásrendszere leginkább az uborkáéhoz hasonlít. Szára erõsen bordázott és serteszõrökkel borított. A növény kabaktermését fogyasztjuk, amely leggyakrabban gömb, lapított gömb, ovális vagy tojásdad alakú, felszíne pedig bordázott és érdes.

    A termés héja befelé haladva fokozatosan gyümölcshússá válik, melynek legmélyén a növény magjai találhatók. Ha jó a dinnye, annak érzõdik jellegzetes dinnye illata, és az íze... hmmmm... mézédes!

  • Gyorsan hízik, aki gyorsan eszik

    London - A gyorsan, teltségig étkezõ emberek háromszor nagyobb valószínûséggel szednek túlsúlyt magukra - állítják japán kutatók a British Medical Journal címû brit orvosi szaklap szerdán megjelent számában.

    A megállapítás újra felhívja a figyelmet az ételek kutyafuttában történõ, pillanatok alatti bekapkodásának hátrányaira.

    Az Oszakai Egyetem kutatói tanulmányukban hangsúlyozzák, hogy nem csak az számít, mennyit és mit eszünk, hanem az étkezés stílusa, sebessége is befolyásolja az elhízás esélyét.

  • A kávé és a tea is védi a szívet

    Mérsékelten fogyasztva a tea és a kávé is csökkenti a szívbetegségek kockázatát - állapították meg holland kutatók. Egy átfogó, huzamos ideig tartó vizsgálat során a tudósok arra az eredményre jutottak, hogy napi három-hat csésze tea elfogyasztása akár 45 százalékkal is csökkentheti annak a veszélyét, hogy az illetõ szívbetegség következtében hal meg. Hatnál több csésze esetében a szívbetegségek kialakulásának esélye 36 százalékkal kisebb, mint azoknál az embereknél, akik naponta kevesebb, mint egy csészével isznak.

  • Számítógépfüggõ a gyerekem!

    Azt mondják, a számítógépesek vagy játszanak és függnek a géptõl, vagy használják a gépet és függnek tõle.

    Köztes állapot nem létezik. De vajon egészségesnek nevezhetõ-e, ha egy hétéves gyerek heti tíz óránál többet ül a számítógép elõtt? Dani hétéves volt, amikor egy igazi számítógéppel lepte meg az édesapja karácsonyra. Egy akkoriban még divatosnak számító C64-es bújt meg a fa alatt. Dani csak annyit értett az egészbõl, hogy a számítógép valami olyasmi, mint a számológép, de idõnként lehet vele rajzolni, és a kurzor színe is állítható, sõt, ami a legeslegfontosabb: a legjobb játékok ezen játszhatók.

  • Minden évszakban kapható vitaminunk: a sárgarépa

    A sárgarépát gyermekkorunkba úgy etették meg velünk, mint elengedhetetlen hozzávaló a fütyüléselsajátításának.

    Aztán kamaszkorunkban hogy csak így nem lesznek lyukasak a fogaink, vagy hogy éles látásunk lesz tõle, mint a sasnak.

    Ha ezek enyhe túlzások is, a sárgarépa mindenképpen az egyik legegészségesebb zöldségek közé tartozik, ráadásul egyik nagy elõnye, hogy minden évszakban kapható. Valamint diétához is kiválóan alkalmazható.

  • 5 étel a mellrák ellen

    A mellrák a nõket fenyegetõ halálokok között továbbra is az elsõ helyen áll. Ugyanakkor talán ez az egyetlen olyan rákos megbetegedés, amelynek kockázatát egy kis odafigyeléssel és egészséges életvitellel szinte a nullára csökkenthetjük. Nem véletlenül hangsúlyozzák a szakemberek a mammográfiai szûrések fontosságát: a korai felismerés akár életeket menthet! A mellrák megelõzéséért azonban az egészséges életvitellel, a megfelelõ táplálkozással is sokat tehetünk.

  • Vitaminok és a szem

    Egy répa kétszerannyi A vitamint tartalmaz, mint amennyi az egy napra ajánlott mennyiség. Ez pedig jót tesz a szemnek. De sok más finom étel tartalmaz még A vitamint, és egyéb a szem számára hasznos tápanyagot. Az A-vitamin megelõzi a farkasvakságot. Ha az A-vitamin-hiány okozta farkasvakságot nem korrigáljuk, xeroftalmiához – szaruhártyafekély – vezethet, amely szemszárazsággal, a kornea kisebesedésével és a szemhéj duzzanatával járhat. A xeroftalmia pedig kezelés nélkül vakságot okozhat.

  • Az angol konyha

    Az angol konyháról megoszlanak a vélemények, vannak akik szerint az ételkészítési módokban szegényes. Elsõsorban a franciák tesznek csípõs megjegyzéseket e témában.

    Francia eredetû az a mondás, miszerint "Angliában vannak a világ legjobb élelmiszerei......amíg nem kerülnek a konyhába...." Az eredeti angol konyha készítésmódjai valóban egyszerûek. Alapjában véve szeretik a kiadós, testes, jó minõségû húsokat, jóízû halakat, laktató lepényeket, pudingokat, mégsem élnek fenntartás nélkül az asztal örömeivel.

  • Mérgezõ mártogatós ételek

    A szennyezett salsa és guacamole mártogatók gyakran okoznak ételmérgezést az éttermekben, ezért az élelmiszer-biztonsági szakembereknek fokozottabb figyelmet kell erre fordítaniuk - állítják egészségügyi szakemberek.

    Állításuk szerint az 1998 és 2008 közötti étellel kapcsolatos megbetegedések közül majdnem minden 25. kezdõdött valamelyik mártogatóval, melyek általában nyers, felkockázott hagymát, paradicsomot, paprikát, avokádót és fûszereket tartalmaznak.

  • Fekete áfonya és eper

    A fekete áfonyában és eperben gazdag étrend minden életkorban kifejezetten jó hatást gyakorol az agyi folyamatok mûködésére, derül ki amerikai kutatók felmérésébõl. A Neurobiology of Aging online kiadásában közölt kutatásban állatokon végzett kísérletek eredményei igazolják a fenti állítást. A vizsgálatot végzõ orvosok 60 fiatal hím patkányt figyeltek meg. Az állatokat három csoportba osztották. Az elsõ csoport normál táplálékon élt.

  • Snickers, kevesebb kalóriával

    Mars Inc, a snickers és a twix csokoládét gyártó cég leállítja a több mint 250 kalóriát tartalmazó csokoládék gyártását és árusítását – mondta a cég szóvivõje, Marlene Machut.

    A vállalat ugyanis a meg szeretné valósítani a felelõs nassolást. A cég még 2007-ben azt közölte, hogy nem fog többet reklámra költeni, hogyha a vásárlók egynegyede 12 év alatti. Azt is mondták, hogy 2015-ig minden termékük nátrium szintjét 25 százalékkal fogják csökkenteni.

  • A só boldoggá tesz

    Budapest/Des Moines - Az átlagember napi 12-20 gramm sót fogyaszt, holott a szervezet ennek csupán a felét viseli el, a vesék ugyanis huszonnégy óra alatt mindössze 5-7 grammot választanak ki. A felesleges molekulákat a sejtnedvek magukba zárják - ettõl pedig az egekbe szökik a vérnyomás.

    Az Iowai Egyetem kutatói most rájöttek arra, miért eszik az emberek annyira szívesen elsózva ételeiket: a sós étel egyszerûen boldoggá és elégedetté tesz.

  • A rostban gazdag táplálkozás véd a cukor- és szívbetegség ellen

    A rostban gazdag táplálkozás véd a cukor- és szívbetegség ellenAzoknál, akik rostdús teljes kiőrlésű magvakban gazdag étrendet fogyasztanak, kisebb valószínűséggel jelentkezik cukorbetegség vagy szívbetegség - áll egy, az Amerikai Táplálkozástudományi Társaság megbízásából elvégzett metaelemzésben. A Társaság állásfoglalása szerint a rostdús magvak fogyasztása és a csökkent betegségkockázat között \"gyenge összefüggés\" mutatható ki, a legerősebb hatást a gabona eredetű rostok esetében írták le. Rostdús gabonafélének számítanak egyes reggelizőpelyhek és pékáruk, továbbá a barna rizs.

  • Szakácsolimpia, magyar érmek: csapatban 2 ezüst, egyéniben 8 arany, 11 ezüst és 9 bronz

    Budapest - Húsz éve nem nyertek ezüstöt csapatban a magyar szakácsok és cukrászok, legfeljebb a bronzig jutottak el. Ám most, a csütörtökön befejezõdött erfurti szakácsolimpián sikerült megszerezni mind a meleg- mint a hideg konyhában az ezüstöt.

    Az idei szereplést Petõ István, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke szerkesztõségünk tudósítójának kiemelkedõen jónak nevezte. A versenyzõk taroltak a különféle kategóriákban: összesen - a honvédségi és az üzemi konyhásokkal együtt - 33 érmet gyûjtöttek be.

  • A papaja rákellenes hatását igazolták kutatók

    A papaja levelébõl készült kivonat és a belõle készült tea igen hatékony a rák elleni küzdelemben - közölték amerikai kutatók. Nam Dang, a Floridai Egyetem kutatója és japán kollégái bizonyítani tudták a népi tapasztalatot, mely szerint a papaja nagyon hatékony számos ráktípus, például az emlõ, a méhnyak, a máj, a tüdõ és a hasnyálmirigy tumorja ellen. A kutatók szárított papajalevelekbõl készítettek kivonatot. Kimutatták, hogy ez a kivonat elõsegítette egy citokin nevû molekula termelõdését, amely fontos jelzõanyagként vesz részt az immunrendszer szabályozásában.

  • Az egyik legjobb téli gyógyszer: a méz

    A téli idõszakban a méz az egyik legjobb gyógyszer a meghûléses, megfázásos betegségek tüneteinek enyhítésére. Bár magas cukortartalma miatt sokan félnek a fogyasztásától, egyéb gyógyító hatásainak köszönhetõen nem érdemes lemondani róla. A méz az egyik legjobb természetes édesítõszer. 80 százalékban szõlõcukorból és gyümölcscukorból épül fel. Bár sokan félnek fogyasztásától magas cukortartalma miatt, jó hír, hogy a mézben lévõ cukrot az izmok gyorsan elégetik, a felesleg pedig a májban raktározódik el, nem pedig zsírrá alakul.

loading...