rss
  • Nagy munka a fogyás

  • Évek óta mást sem hallani mint, hogy nem megfelelõ ételeket eszünk és keveset mozgunk, és csak hízunk, hízunk, ami egészségproblémákhoz vezet. Az oly divatos fogyókúra segíthet, de a megfelelõ módszer kiválasztása nem könnyû. Szakemberek pedig azt mondják, az igazi az életmódváltás. Az októbertõl az egyik kereskedelmi csatornán indult új mûsor témája tömegeket érintõ jelenségre alapoz. Hiszen szinte nincs olyan nõ Magyarországon, aki legalább egyszer ne fogyókúrázott volna, és nagyon kevés az olyan ember is, akit valamilyen formában közvetlenül vagy közvetetten ne érintene az ideális testsúly kérdése.

    Hogy mi idézi elõ ezt a világjelenséget, amely a fejlett országok mindegyikében gondot jelent? A helytelen táplálkozás és a mozgásszegény életmód, mondják a szakemberek. A dietetikusok, orvosok rengeteg energiát fordítanak arra, hogy visszaszoktassanak a gyümölcsök, zöldségek fogyasztására, illetve a cukorból, sóból, mesterséges színezékbõl, és tartósító adalékanyagokból készített ételek mellõzésére.

    Kosdiné Tóth Judit dietetikus szerint az ételek minõségi romlása mellett a mozgásszegény életmód már gyermekkorban problémát jelent. A heti 2-3 tornaóra nem kompenzálja a számítógépezõs, tv-nézõs estéket, a gyerekek már kis korukban leszoknak a mozgásról. A tv elõtti nassolás pedig észrevétlenül több étel elfogyasztását idézi elõ, ráadásul ekkor nem gyümölcsöt, zöldséget, hanem sós, édes finomságokat majszolunk.

    Ha összeszámolnánk, hány ember van a közvetlen környezetünkben, akinek megvalósult az életében a "Nagy Fogyás" - vagyis valóban jelentõs súlyfeleslegtõl szabadult meg adott idõ alatt -, biztos kisebb számot kapnánk, mint ahányan megpróbálkoztak vele. Hogy miért van ez? A túlsúly esetében az alkati tényezõkön kívül a probléma ott kezdõdik, hogy valamikor valamit elrontottunk. Nagyon változó, hogy kinek, mely életszakaszban, minek következtében borult fel a normális életmódja, ami az õ egyéni adottságaihoz optimális lenne. Viszont a reakció ugyanaz: a szervezet zsírszövet-felhalmozást indított el. Ha pedig elraktározta, már nehéz újra rábírni, hogy "hozzányúljon".

    Ha ráveszük magunkat, hogy végre elkezdjük, mit is várunk egy jó fogyókúrától? Elõször is azt, hogy eredménye minél elõbb mutatkozzék meg, és hatása lehetõleg végérvényes legyen. Nos, az elsõ elvárással biztos csínján kell bánni, mert az a fogyókúra, amely gyors eredményt ígér, eleve gyanús. A többi pedig már csak rajtunk múlik...

    Nepszava


Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Nyári léböjt-kúra - csak óvatosan!

    A nyár kiválóan alkalmas a léböjt-kúrákra, egyrészt mert kevésbé kíván az ember nehéz ételt, másrészt olcsóbbak a zöldségek és gyümölcsök, de nem árt vigyázni a mellékhatásokra és az ellenjavallatokra. A léböjt haszna egyértelmû, hiszen kiürülnek a szervezetbõl a méreganyagok, az erekben és a zsírraktárakban lerakódott anyagok hasznosulnak, elkerülhetõ a vérrögképzõdés, csökken a vérnyomás, javulnak a reumás és ízületi betegségek. A léböjt ugyanakkor nem fogyókúra, és nem azonos az éhezéssel - állítja az egyik szakmai lap -, jóllehet a böjtölõ fogy és kezdetben erõs az éhségérzete.

  • Regenerálódjunk medvehagymával!

    Regenerálódjunk medvehagymával!A tavasz első, új növénye az ínycsiklandó medvehagyma. Bódító illatú növény, amely nyersen és sütve, főzve egyaránt finom és egészséges. A medvehagyma igen értékes gyógynövény. Magas C-vitamin tartalma miatt erős immunerősítő. A legerősebb béltisztító növény, amit csak ismerünk. Bármilyen emésztési problémára hatásos, de bélfertőzés esetén is bevethetjük. Lassan, de biztosan csökkenti a magas vérnyomást. Enyhíti a szédülést, a fejfájást. Vérhígító hatású. Erős vértisztító, de a májra, az erekre, a vesékre is hasonlóan hat.

  • Kerti partik italai

    Nem vitatható, hogy a kerti összejövetelek és bográcsozások legfontosabb itala a sör. Azonban ha egy kis változatosságra vágysz, és már unod a megszokott sör-ásványvíz-limonádé összeállítást, más hûsítõkkel is megkínálhatod a barátokat. Ha kerti parti, akkor hideg sör - amit nem mindig könnyû produkálni. Ha kicsi a hûtõd, készíts ki egy-két lavórt vagy vödröt és töltsd meg összetört jéggel - ez már a benzinkutaknál kapható - s ebbe állítsd a palackokat. Sokan alábecsülik a szükséges üdítõitalok mennyiségét is. Az autóval érkezõ vendégek, a fogyókúrázók és a gyerekek is szeretnék a szomjukat oltani.

  • Vitaminkúra a megtépázott idegekre

    Létezik úgynevezett vitaminkutatás is, amelynek legújabb eredményei szerint az erõs vagy gyenge idegzet nem feltétlenül genetika, tehát öröklõdés kérdése, hanem sokkal inkább a táplálkozás függvénye. Azaz: a megfelelõen védett és táplált idegek optimizmust és frissességet termelnek. Nem vagyunk egyformák - van, aki gyenge idegzetû, más ingerlékenyek, vagy éppen idegbajos... A vitaminkutatók állítják: ...

  • A sushi a japánok hosszú életének titka

    Japán kutatók szerint a tradicionális alacsony zsírtartalmú halas diéta jóval egészségesebb, mint az amerikai étrend. A szigetország Tohoku Egyetemén három hétig folyt a kutatás nyolc egéren kísérletezve. Az élelmezéstudományi kutatók kétféle étrendet állítottak össze 21 jellegzetes amerikai, illetve japán ételekbõl, melyeket fagyasztási eljárással alakítottak porrá. Az USA-menüben hamburger, sült csirke, míg a japánban sashimi, azaz hal és rizskása volt – olvasható a NewsMaxon.

  • Betiltanák a világ legdrágább kávéjának fogyasztását

    Indonézia legfelsõbb iszlám csoportosulása megtiltaná a hívõk számára, hogy fogyasszanak a világ legdrágább kávéjából, amelynek szemeit a cibetmacskák ürülékébõl gyûjtik össze, ezért a muszlimok szerint tisztátalannak számít.

    A Kopi Luwak kávé babja a cibetmacskák táplálékául szolgál, majd a kávészemek fermentálódnak az állat bélrendszerében. Az ürülékbõl kiválogatott szemeket megpörkölik. Hívei lelkesednek a Kopi Luwak lágy ízéért, illetve a specialitás utóízéért, amely nélkülöz minden kesernyésséget.

  • Az egészséges bioélelmiszer

    Dán kutatók egy tanulmányban különbözõ mûvelési módokból származó termékeket hasonlítottak össze. Az eredmény szerint a biológiai termesztésbõl származó zöldség és gyümölcs nem tartalmaz több tápanyagot és nyomelemet, mint a hagyományosan elõállított. Jóval fontosabb az idõjárás szerepe - írják az élelmiszerkutatók a Journal of the Science of Food and Agriculture címû szaklapban.

    A koppenhágai egyetem kutatója, Susanne Bügel és csapata két éven át termesztett három szomszédos földön sárgarépát, káposztát, borsót, almát és burgonyát.

  • Földi harapnivaló a jobb egészségért

    Megtisztított fekete termõföldbõl készít különleges csemegét immár generációk óta egy indonéz család, a különleges harapnivalót elsõsorban a jobb egészség érdekében fogyasztják a falu lakói.

    Az indonéziai Kelet-Jáva tartomány Tuban nevû faluja az eddig ismert egyetlen olyan hely, ahol már évtizedek óta töretlenül folyik az ampo, vagyis a kövektõl megtisztított, fekete termõföldbõl készült különleges csemege gyártása. Habár a szokatlan harapnivalónak nincsen gyógyászatilag igazolt hatása, a falusiak azonban mégis úgy vélik, hogy rendkívül jó fájdalomcsillapító.

  • Ételkészítési fogalmak és eljárások I.

    Olyan mûveleteket, fortélyokat mutatok be, amelyek segítik a kezdõ, avagy gyakorló háziasszonyok munkáját.
    Fõzési módszereket, technikai fogásokat ismertetek, amik egyszerûsítik mindennapi konyhai tevékenységeinket.

    A fõzési módszerek helyes kiválasztása nagyon fontos, hiszen sokkal ízletesebbek lesznek ételeink és jobban megõrzik a táplálékban lévõ értékes anyagokat.

  • Egészséges fűszernövények

    Egészséges fűszernövényekManapság egyre több fűszernövényt használunk a konyhában ételeinkhez, de azt általában véve nem tudjuk, hogy ezek a fűszernövények azon kívül, hogy ízletesebbé teszik az ételeinket, milyen hatást gyakorolnak a szervezetünkre. Pedig nagyon sok olyan fűszernövény van, amit érdemes is használni az ételeinkhez, mert jótékony hatást gyakorolnak szervezetünkre, egészségünkre. Egy-egy új fűszernövény kipróbálása után, megfigyelhetjük, melyik növény milyen módon hat a szervezetünkre és milyen mennyiségben érdemes használni.

  • Megfázás ellen curry?

    Ha legközelebb megfázással küzd, felejtse el a paracetamolokat és keressen inkább egy kis curryt a konyhában! Vezetõ táplálkozás-szakértõk állítják, hogy a fenõ grék, vagy más néven görögszéna, ami gyakori összetevõje az indiai konyhának, nemcsak enyhíti a megfázás tüneteit, de megelõzésre is szolgál.

    A kísérlet során egy három hónapos téli idõszakban húsz önkéntes – közülük tízen a megfázás tüneteivel, tízen egészségesen – hetente kétszer fél teáskanálnyi görögszéna-magot fogyasztott.

  • Az egészségre és a szépségre is jó hatással van a füge

    Az egészségre és a szépségre is jó hatással van a fügeA füge tápértékét elsősorban káliumtartalma adja, de B-vitaminban és cinkben is gazdag. A benne lévő káliumnak köszönhetően elősegíti a vér tisztulását. A B-vitaminok az emésztést és a táplálék felszívódását segítik elő, a cink pedig prosztataproblémák esetén nyújthat enyhülést. Hűsít, és jó hatással van a légzőszervekre is. Gyógyítja a gyulladásos megbetegedéseket, csökkenti a vérzékenységet. Kiváló idegnyugtató tulajdonsága is ismert. Ha tehetjük, elsősorban friss formában fogyasszuk, szárítva pedig édesítésre használhatjuk.

  • Téli táplálkozás egészségesen

    Mit tehetünk tehát, hogy télen is egészségesek maradjunk? Elsõ sorban a táplálkozásra kell odafigyeljünk.

    Ne sajnáljuk a pénzt a citrusfélékre, fogyasszunk minden nap, ha csak tehetjük. A hagymát, fokhagymát könnyû tárolni, és jótékony hatással vannak az egészségre. A befõtt, kompót, habár nem olyan, mint a friss gyümölcs, de mivel télen ezekhez könnyebb hozzájutni, fogyasszuk elõszeretettel. A táplálkozás mellett, a mozgásnak van a legfontosabb szerepe a téli egészség megõrzésében. Télen, a hideg miatt, sokkal gyakoribbak a megfázásos betegségek, mint a meleg hónapokban.

  • Nem élsz tovább, ha kevesebbet eszel

    Több állatkísérlet azt jelezte, hogy kevesebb kalória evése lassítja az öregedést: a koplaló állatok tovább élnek.

    Egy vizsgálat, melynek eredményeit a PLoS-Biology közölte, azt mutatja, hogy az éhezéssel elérhetõ magas életkor csak laboratóriumi körülmények között lehet igaz.

    A gyümölcslegyek, egerek, sõt majmok is hosszabb ideig élhetnek, ha nem kapnak annyi kalóriát, mint amennyit egyébként megennének.

  • A Nagyböjt - szabályok és receptek

    Hosszú idõ a Nagyböjt negyven napja, mely alatt, lemondva a zsíros-húsos fogásokról, tulajdonképpen lehetõséget teremtünk testünk és lelkünk számára a tavaszi megújuláshoz, a természettel való összhangba rendezõdéshez. A téltõl és ünnepektõl megviselt, cukrokkal, erõs fûszerekkel és nehéz, zsíros ételekkel tömött bendõnk ennyi idõ alatt kitisztul, és újult erõvel, megszépülve vághatunk neki a nyárnak! A böjtölés csak bizonyos szempontból jelent lemondást, hiszen nem kell sem a laktató, egészséges ételeket, sem a mennyei ízeket nélkülöznünk ez idõ alatt.

  • A gabonaféléknek fontos szerepe van a táplálkozásunkban

    Az emberi táplálkozásban igen fontos szerepet töltenek be a gabonafélék. Elterjedtségüket mutatja, hogy az év minden napján folyik valahol a betakarításuk. Az emberiség kalóriaszükségletének jelentõs részét a kenyérgabonákból és a rizsbõl fedezi. Magyarországon egy ember naponta átlagosan 25 dkg cereáliát fogyaszt el. Ebbõl adódik, hogy a gabonamag összetételének legkisebb módosítása is elõbb-utóbb népbetegségek alapjait rakja le. A gabonamagvakban a nitrogéntartalmú és nitrogénmentes anyagok, olyan arányban (1:6) vannak jelen, hogy szükség esetén az ember egyedül kenyéren is fenntarthatja az életét.

  • Megvan a húsvéti tojásrekord

    Megszületett a magyar hímestojás-rekord. Hétfõn délben hitelesítették azt az ezerötszáz kiállított alkotást, amelyeket Mosonyi Éva pécsi tojásíró készített. Ezzel új kategóriát állítottak fel a magyar rekordok történetében, a következõ lépés pedig a Guiness-rekord lesz. Az alkotó azt a célt tûzte ki maga elé, hogy összegyûjtse és rendszerezze a Kárpát-medence írott tojásmintáit, amit valódi tojásokra rá is festett. Mára a gyûjtemény elérte az 1500 darabot, ami hazai rekord.

  • Kérek 2 gombóc Crema Italiana Premiumot!

    Sokan nem merik megkockáztatni, hogy a fagyiújdonságokból kérjenek, mert azt sem tudják mit jelent a neve...

    Magyarországon egyre rafináltasbb fagylaltújdonságokat kínálnak, miközben külföldön ismét hódítanak a régi klasszikusok: a fantázianevek illetve a készítmények lassan már egyáltalán nem emlékeztetnek - sem nevükben, sem színükben - a hagyományos fagylaltokra. Sokan azért nem vásárolnak például Creme Brulée néven kínált, s gyakorlatilag karamellás ízû gombócot, mert egyrészt nem ismerik.

  • Öt étek, amelynek fogyasztása naponta ajánlott

    Spenót, tojás, borókabogyó, alma és sütõtök az öt sztár, amelynek fogyasztását naponta ajánlja valamilyen formában egy horvát táplálkozási szakember.

    Olja Martinic arra hívta fel a figyelmet, hogy a spenót "titkos fegyver" az osteoporosis (csontritkulás) ellen és csökkenti a koleszterin szintet. A spenót tele van vitaminnal és ásványi anyagokkal: vassal, mangánnal és káliummal. Legegyszerûbb elkészítési módja, ha forrásban levõ vízbe dobjuk maximum öt percre, majd lecsepegtetés után kis olivaolajjal máris tálalható.

  • A sok hús- és halfogyasztás összefügghet a gyulladásos bélbetegségekkel

    A sok állati fehérje fogyasztása növelheti a nõknél a gyulladásos bélbetegségek kialakulásának kockázatát - állapították meg tanulmányukban francia kutatók. Franck Carbonnel és munkatársai az American Journal of Gastroenterology címû szaklapban közölték 67 ezer nõ részvételével zajlott követéses vizsgálatuk eredményeit.

    A felmérésben 40 és 65 év közötti nõk számoltak be étrendjükrõl, valamint feljegyezték azt is, hogy milyen egészségügyi problémák jelentkeztek náluk.