rss
bohócdoktor vizit szja 1%

  • Nem élsz tovább, ha kevesebbet eszel

  • Több állatkísérlet azt jelezte, hogy kevesebb kalória evése lassítja az öregedést: a koplaló állatok tovább élnek.

    Egy vizsgálat, melynek eredményeit a PLoS-Biology közölte, azt mutatja, hogy az éhezéssel elérhetõ magas életkor csak laboratóriumi körülmények között lehet igaz.

    A gyümölcslegyek, egerek, sõt majmok is hosszabb ideig élhetnek, ha nem kapnak annyi kalóriát, mint amennyit egyébként megennének.

    bohócdoktor vizit szja 1%

    loading...

    Egy kísérlet igazolta, hogy ha egerek jól összeállított, egészséges tápot ehettek, de lényegesen kevesebbet, mint a kontroll állatok, a koplaló csoport 40 százalékkal hosszabb ideig éldegélt, mint a jól tápláltak.

    A téma régóta foglalkoztatja a tudósokat, de az érdeklõdõ embereket is. Vannak, akik a matuzsálemi kor érdekében különleges, kis kalóriatartalmú étrendre tértek át. A hõsies önmegfigyeléssel foglalkozóknak erre az eredményre azonban még évtizedeken keresztül várniuk kell. Két amerikai kutató, David Schneider és Janelle Ayres arra volt kíváncsi, hogy ez csak a különleges kutatóintézeti életnek köszönhetõ, vagy ezek az állatok, természetes körülmények között is olyan békésen öregszenek-e, mint a szinte steril laboratóriumokban.

    A vizsgálódók ezért az emberi immunrendszer viselkedését meglepõ módon modellezõ gyümölcslegyeket tanulmányozták. Összehasonlították a steril körülmények között élõ, garantáltan egészséges gyümölcslegyek viselkedését éhezés esetén azon állatokéval, melyeket különféle kórokozókkal megfertõztek. A kórokozók olyanok voltak, melyek az ember számára halálos veszedelmet jelentenek. A parányi gyümölcslegyeket mikroszkópos méretû injekciós tûvel tették beteggé, aztán nézték, kevesebb táplálék esetén hogyan bírják a fertõzést, illetve változik-e az étvágyuk.

    A gyümölcslegyek életkilátásai jelentõsen különböztek attól függõen, milyen baktériummal fertõzõdtek. Volt olyan fertõzés, mely lényegesen nem változtatta meg élettartamukat, akár jól etették õket, akár koplaltak. Volt viszont olyan baktérium, mely az éhezõ legyekkel sokkal gyorsabban végzett, mint a jól táplált állatokkal.

    A kutatók azt írták, hogy a táplálék mennyiségének csökkentése, az immunrendszer mûködését bonyolult módon befolyásolhatja, ezért a mindennapi életben nehéz elõre megmondani, hogy egy esetleges baktériumfertõzés milyen következménnyel járhat, az életkilátásokat nem is említve.


Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Zsírdús ételeket a kicsiknek!

    Nem tanácsos zsírszegény diétán tartani a növésben lévõ gyermekeket az elhízás megelõzése érdekében, mert fejlõdésükhöz több zsírra van szükségük, mint eddig gondolták - mutatták ki angol táplálkozáskutatók. Kutatók kimutatták, hogy a gyermekek lényegesen több zsírt égetnek el, mint a felnõttek, mármint a kalóriabevételükhöz képest. A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy a gyermekek energiafelvételének több mint egyharmada zsírból kell hogy álljon, annak érdekében, hogy egészségesen fejlõdjék.

  • Natúr joghurtokat teszteltünk

    A boltok polcai roskadoznak a különbözõ típusú joghurtoktól, és ez az állítás akkor is igaz, ha csak a natúr változatokat vesszük figyelembe - viszont kevesen vannak tisztában azzal, milyen a minõségi joghurt íze, textúrája, vagy van-e különbség az oltóanyagként használt hangzatos nevû baktériumok között. Kedveljük a joghurtot, különösen a natúr típust, ezért úgy döntöttünk, összevásárolunk néhány típust a különbözõ árkategóriákból, és megversenyeztetjük õket, közben pedig mindent leplet lerántunk a fehér, savanykás finomságról.

  • A rendszeres tojásfogyasztás segít fenntartani szervezetünk erőnlétét

    A rendszeres tojásfogyasztás segít fenntartani szervezetünk erőnlététA rendszeres tojásfogyasztás nem hogy káros lenne, ellenkezőleg, segít fenntartani a szervezet maximális fizikai és szellemi erőnlétét. Ráadásul, ellentétben az eddigi általános nézettel, napi 1-2 tojás fogyasztása optimálisnak számít, és nem vezet súlyfelesleg kialakulásához sem. Ami a tojás tápanyag-összetételét illeti, valóságos kincsesbánya a szervezetnek, ezért királyi tápláléknak minősül, hiszen rengeteg olyan vitamint és nyomelemet tartalmaz, melyeket a modern orvostudomány napi bevitelre javasol.

  • Istenek ételei a gombák

    Kiváló gyógyhatással rendelkezik számos, Magyarországon is termõ és termeszthetõ gombafaj. A természetes gyógymódok között is eredményesen alkalmazható a gombagyógyászat, melyet Jan Lelle szakértõ a fitoterápia mintájára mikoterápiának nevezett el. Bár a gombákat nem vehetjük egy kalap alá a gyógynövényekkel, hiszen nem növények, hanem a növény- és állatvilágon kívül létezõ élõlények egy csoportját képezik, mégis gombákkal és a gombákból készített anyagokkal ugyanolyan eredményesen lehet gyógyítani, mint sok jó hatású gyógynövénnyel.

  • Szilva: A mi gyümölcsünk

    Hogyan dolgozták fel hagyományosan a szilvát? A népi konyha igen leleményes módszereket és eszközöket hagyott ránk.

    A szilva legõsibb és legtermészetesebb tartósítási eljárása az aszalás. A tûzrakás feltalálása óta az õsember ezzel a módszerrel tette a téli tárolásra alkalmassá a datolyát, a fügét és a szõlõt is. Kezdetben a Nap melegével aszaltak, késõbb egyszerû aszalókat építettek, a múlt századbeli konyhában a tûzhely sütõjében távolították el a felesleges víztartalmat a friss szilvából.

  • Céklából nemcsak savanyúság készíthető

    Céklából nemcsak savanyúság készíthetőA cékla minden szempontból sokkal több mindenre jó, mint egy átlagos savanyúság. Ez az olcsó zöldség gazdag B1-, B2- C-vitaminban, bőséggel tartalmaz biotint, folsavat, pantoténsavat, káliumot, magnéziumot, nátriumot, kalciumot, cinket, vasat és mangánt, amelyek figyelemreméltó vitamin és ásványianyag forrássá teszik. Ráadásul édes-földes karaktere finom és különleges, így a felhasználási területi legalább olyan izgalmasak, mint a benne megtalálható mikronutriensek. A fűszerek különösen nagy játékteret adnak, ha a céklát lének préselik ki és azt ízesítik.

  • Rémségek a virsliben - el se hinné, miket eszünk

    Porc, inak, csontvelõ, sok víz és adalékanyagok - el se tudnánk képzelni, hogy mi készülhet mindebbõl. Az élelmiszergyártóknak több fantáziájuk van a hústermékek elõállításához, õk ezekbõl virslit készítenek. Épp ezért a szakemberek szerint érdemes meggondolni, hogy kisgyermekeknek adjunk-e belõle, vagy hogy a kerti partikon megsüssük-e. Az olcsó virsli olcsó alapanyagból készül. A Magyarországon kapható átlagos virsliben fõleg víz van és úgynevezett húspép, ami a csontokon maradt, nehezen eltávolítható hús, porc, inak, csontvelõ összedarálásával keletkezik.

  • Az étrendtõl is függ az endometriózis kockázata

    A sok tonhalat és lazacot, valamint más, omega-3 zsírsavat tartalmazó ételt fogyasztó nõknek kisebb a kockázata az endometriózis kialakulására, míg azoknál, akik étrendje tele van transzzsírokkal, nagyobb eséllyel fejlõdik ki az elváltozás.

    Amerikai kutatók a Human Reproduction címû szakfolyóirat kedden megjelent számában tették közzé tanulmányukat, amely azt mutatja, nem annyira az elfogyasztott zsiradék mennyisége, mint inkább típusa befolyásolja az endometriózis kockázatát.

  • 11 ország, 11 diéta

    Globalizálódó világunkban egyre jobban tûnnek el a különbségek országok, tájak és népek között, ami viszont biztosan változik, bárhová is utazzunk, az a táplálkozás.

    Nézzük, milyen módon próbálják megõrizni egészségüket a világ minden táján élõ népek.

    Elõször, hogy hogyan csinálják Lengyelországban. Családcentrikus és vallásos országról lévén szó sokan próbálják meg ebédjüket otthon, családjukkal elkölteni. Az mindenképpen hasznos, hiszen az otthon készített ételt jobban ellenõrzésünk alatt tarthatjuk.

  • Együnk, igyunk lefekvés elõtt?

    Mennyi az ideális mennyiség? Hány óráig tehetjük meg? Fontos kérdések, mert befolyásolják éjszakai pihenésünket, ezáltal szervezetünk egészséges mûködését. Mind az elfogyasztott ételek, mind az italok meggátolhatják a nyugodt éjszakai pihenést. A két fõ bûnös a koffein és az alkohol. A koffein már kis dózisban is gátolja az alvást elõsegítõ neurotranszmitterek (idegsejtek közötti ingerületátvivõ anyagok) termelõdését. Ha valaki nem tud aludni, próbálja elhagyni a kávét és a koffeintartalmú italokat, még reggel is.

  • Immunrendszerünk erősítésére az egyik leghatékonyabb gyümölcs a szőlő

    Immunrendszerünk erősítésére az egyik leghatékonyabb gyümölcs a szőlőSok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz: A-, B1-, B2-, C-vitamin, kalcium, vas, foszfor, magnézium, szelén és kálium. A kálium vízhajtóként hat, így elősegíti az anyagcseretermékek kiürülését a veséken keresztül. A szelénről tudjuk, hogy antioxidáns, mely nagymértékben támogatja a sejtek öregedése elleni küzdelmet. A szőlőnek nagy a vértisztító és az idegeket erősítő hatása. Magas vas- és folsavtartalma miatt a vérképzésben is fontos szerepet játszik, ezért vérszegénység ellen is hatásos. Remek izomregeneráló.

  • A legegészségesebb élelmiszerek

    A legegészségesebb élelmiszerekEgy táplálkozástudományi szakértő összeállította a tíz legegészségesebb élelmiszert, melyek szervezetünk számára nélkülözhetetlenek. Tojás: Amilyen kicsi, olyan egészséges. A tyúktojás lecitint, koleszterint és alapvető zsírsavakat, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz, talán mindent, amire szervezetünknek szüksége van. Tej: Valóságos kalciumbomba, mely segít megvédeni csontozatunkat és elkerülni a csontritkulást, azonkívül van benne tejfehérje, tejzsír, tejcukor, víz, sok vitamin, ásványi anyag és nyomelem.

  • Az emberek agyát csapja be az aromadiéta

    Lehet, hogy hamarosan bárki elérheti az ideális testsúlyát egy ízetlen, szagtalan szernek köszönhetõen, ami viszont ízessé teszi az ételt?

    Tavasszal könnyebben fogyunk le, mert a közelgõ bikiniszezon pszichés nyomása, a nehéz ételektõl való megszabadulás vágya, a napsütés és a rügyfakadás keltette derûsebb hangulat növeli a kitartásunkat és az akaraterõnket. Többet mozgunk, sokat járunk a szabad levegõn, valamint idénygyümölcsöket és -zöldségeket eszünk.

  • Nem mindegy, hogy mivel eteted a babádat!

    Sok tejtermék és hús gyermekkorban: erõsebb csontok felnõttkorban

    New York - A sok tejterméket és húst fogyasztó gyerekekbõl erõsebb és egészségesebb csontozatú felnõttek lesznek - erre az eredményre jutott egy bostoni kutatók által publikált tanulmány.

    A gyermekként naponta legalább kétszer tejterméket fogyasztó fiúk és lányok csontjai kamaszkorukra sûrûbbek lettek, mint olyan kortársaiké, akik kevesebbet vettek magukhoz.

  • Milyen fûszereket illenek a különbözõ húsokhoz?

    Az ételek fûszerezése egyéni ízlés dolga. Függhet családi szokásoktól, hangulattól vagy éppen betegségektõl. Jó azonban, ha szem elõtt tartunk néhány szempontot: milyen fûszert mivel érdemes társítani. Mindenekelõtt azt vegyük figyelembe, hogy a különbözõ fûszerek felerõsítik, kiegészítik egymás zamatát. Vigyázni kell tehát, hogy ha többféle fûszert használunk egyszerre, egyik se nyomja el a többi ízét.

    Már az ókori Rómában is készítettek házi fûszerkeverékeket. Idõt és energiát takarítunk meg, ha mi is tartunk otthon néhány saját „csodafegyvert".

  • Mégsem egészségtelen a zsír

    Messzirõl elkerüljük a zsiradékot tartalmazó élelmiszereket?

    Néhány fajtájuk valóban formás alakodat fenyegeti, és számtalan betegség kockázatát rejti. Azonban egyes olajfélék kiváló fiatalság-õrzõ tulajdonságot rejtenek. Használd õket bátran, és energiaszinted növekedése, bársonyos bõröd meggyõz a hatásukról. Folyékony aranynak nevezték az ókori egyiptomiak a hidegen sajtolt növényi olajokat, és a jelzõ valóban tükrözi egyedülálló tulajdonságaikat.

  • Ásványvíz helyett gyümölcsöt?!

    Ökológiai katasztrófát okoz a palackozott víz?

    A csapvíz ezerszer olcsóbb

    A palackozott vízre szükség van ott, ahol ihatatlan a csapvíz. De ha feleslegesen fogyasztjuk, akkor súlyos károkat okozunk a környezetnek, nem beszélve a pénztárcánk felesleges megterhelésérõl -, hangsúlyozta Hegyi Gyula, az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottságának tagja.

  • Riasztóan sós és zsíros az Angliában árult döner kebab

    London - Sokkoló eredménnyel zárult a döner kebab minõségét Anglia-szerte vizsgáló felmérés: a britek kedvelt gyorsétele nemcsak túl sós és túl zsíros, hanem alkalmanként olyan húst is tartalmaz, amelyet fel sem tüntettek az összetevõk között.

    A felmérés során országszerte 76 helyszínen összesen 494 kebabot teszteltek a helyi hatóságok élelmiszerszabvány-ellenõrzõ munkatársai. Megállapításaikból kitûnik, hogy bár az angolok ezrei döntenek esti gyorsvacsoraként a hazavihetõ döner kebab mellett, ez valójában rossz választás.

  • Erdély különleges ételei

    Transilvania, Zilbenburger, Dacia, Erdély ugyanazt a tájat jelenti. Magyar, román, szász, örmény, zsidó úgy élt itt együtt évszázadokon át, hogy mindegyik gazdagította a másikat, és mindegyik gazdagodott a másikból. Erdély földjének és a rajta élõ népeknek sajátos egyéniségük van. Az erdélyi tájakon lakó népekben a történelem közös egyéniséget alakított ki, de közelrõl nézve végtelenül változatos ez az arc tájegységenkint, népcsoportonkint, sõt falvanként is.

  • Õszi méregtelenítõ gyümölcsdiéta

    Ha gyakran kellemetlen teltségérzetet tapasztalsz, emellett pedig fáradt és ingerlékeny is vagy, éppen itt az ideje egy méregtelenítésnek!

    A tisztítókúrát nem szabad túl sûrûn alkalmazni, azonban négyhavonta nem árt, ha kihasználsz egy hetet a megtisztulásra! A hét napos intenzív gyümölcsös-zöldséges méregtelenítõ kúrát idõzítsd úgy, hogy a kezdeti fáradtság ne legyen rossz hatással mindennapjaidra, és a következõ hetet már újult erõvel, egészségesen, és akár 4 kilóval karcsúbban kezdheted.

bohócdoktor vizit szja 1%

loading...