rss
  • Tudnivalók a gyrosról

  • A görög konyha remeke a Gyros. A függõlegesen forgó nyársra rátûzött hússzeletek egész nap forognak és egy nagy karddal szelik le belõle mindig azt a réteget, amely már szép pirosra sült.

    A hasábburgonya alakú húscsíkoknak a négy közül az egyik oldala ropogós, a másik három pedig puha. Nyelvi összefüggés: a görög gyro, gyros forgást jelent. A hasonló égövi, de teljesen más alapokon nyugvó kultúrájú török konyha "döner kebab"-nak nevezi. Az olasz nyelvben girare jelenti ugyanezt. Mindenesetre a világban a "gyros" név terjedet el.

    Az eredeti gyros birkahússzeletekbõl készült - és kétségkívül ez volt az eredeti - , manapság azonban, fõleg Nyugat-Európában sertés, borjú, illetve pulykahúsból készítik. Megváltozott a hõforrás is. Eredetileg a forgó hús mellett egy vaskosárban faszénparázs volt, melyet felülrõl pótoltak, alul pedig salakoltak. Manapság már a gázfûtésû, illetve elektromos fûtésû gyros sütûk vannak divatban.

    A hajdani kard szerepét is átvette már az elektromos fûrészkés, mellyel erõkifejtés nélkül lehet lenyesni a megsült rétegeket. Szóval, mindent összefoglalva: A gyros nagyon megváltozott (fõleg hátrányára), de azért nagyszerû étel.

    A legnagyobb probléma, hogy a klasszikus Gyros otthon nehezen készíthetõ el.Volt ugyan egy NDK csúcstermék az "AKA Elektrik" - tól, amelyben otthon lehetett egy kb. egy kilós gyros - töltetet sütni - ez egy háztartási méretû forgónyárs volt - de a rendszerváltás során az ilyen olcsó szocialista termékek (mint a hasonlóan endéká 390 forintos mini grill is) eltûntek.

    Grocceni


Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Minden napra egy alma, az orvost távol tartja

    Minden napra egy alma, az orvost távol tartjaMint ahogy a közmondás is tarja minden napra egy alma, az orvost távol tartja. Gyümölcssav- és vitamintartalma magas, több mint 20-féle ásványi anyag található benne. Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, nátriumot, káliumot, kálciumot, nyomelemeket, A-vitamint, B- komplex vitaminokat, kevés C-vitamint. Gyógyító hatását már régóta ismerték, leginkább skorbut és a fogínyvérzés ellenszereként tartják számon. A népi gyógyászat szerint a reszelt alma fogyasztásával leküzdhető a hányinger, megszüntethető a hányás és a tengeribetegség.

  • Muffin álomdiéta módra!

    Rengeteg változatban elkészíthetõ, lehet édes és sós, minden a fantáziánkra van bízva. Isteni finom a lenti változat, és a szénhidrát csökkentett lisztkeveréknek hála bûntudat nélkül kóstolgatható.

    Elkészítés: a száraz és folyékony részek alapanyagait külön összekeverem, majd a két részt lazán egybeforgatom (nem kell simára keverni!). Ha túl száraz, akkor teszek még bele egy kevés tejet. A sütõt elõmelegítem 190 fokra. A muffin formát kivajazom, kilisztezem, és mindegyik formát háromnegyedig töltöm a masszával. 25 percig sütöm.

  • Az immunrendszerünk erősítése sütőtökkel

    Az immunrendszerünk erősítése sütőtökkelA sült tök kellemes csemege, ha hidegre fordul az idő. Ráadásul jót tesz, ha minél többet eszünk belőle. Hidegebb időszakban könnyen meghűl a szervezet, viszont a sütőtök kiválóan alkalmas, hogy megerősítsük az immunrendszerünket, felkészítve a testet a beteges időszakra. Megelőzhető a megfázás, tüdőgyulladás és más légúti megbetegedések. Hasi gondok kezelésére szintén javallott, mivel béltisztító hatása van. Ezek mellett úgy tartják, alkalmas a máj- és veseproblémák megszüntetésére. A sárga színe árulkodik magas béta-karotin tartalmáról.

  • Ételek, amelyek még fogyasztanak is

    Ételek, amelyek még fogyasztanak isA titok abban az egyszerű tényben rejlik, hogy néhány rostban gazdag zöldség és gyümölcs igen alacsony kalóriatartalommal rendelkezik, megemésztésük pedig több energiát követel, mint amennyit általuk nyerünk. Tehát ezekből, az ételekből nyugodtan fogyaszthatsz nagyobb mennyiségben, hiszen salaktalanítanak, nem hizlalnak, és kiváló zsírégető hírében állnak.Ezek a finomságok főként ilyenkor nyáron kerülnek reflektorfénybe, számtalan pozitív tulajdonságuk mellett, méregtelenítik a szervezetet, és sokáig fenntartják a jóllakottságot érzetét.

  • Grapefruitos sör a gazdinak, marhahúsos a kutyának

    Idén nyáron az ízesített sörök vitték el a pálmát Németországban, mert ezek az italok - a gyártók szerint - a mûvészetet és a divatot ötvözik. A grapefruittal dúsított folyékony kenyér volt az idei nyár slágere, 30 millió palackot adtak el belõle - írta a Die Welt címû német lap. Egy másik gyár caiprinha (brazil cukornádpálinka) ízû sört dobott piacra, sikerrel. Divatos a csökkentett alkoholtartalmú sör is, de azt is ízesítik, például a gránátalmás mindössze 2,8 százalék alkoholt tartalmaz.

  • Veszélyes táplálékkiegészítõk

    A multivitaminok, izomfejlesztõ szerek és egyéb táplálékkiegészítõk eladása az Egyesült Államokban a forgalmazóknak évi 23 millárd dollár hasznot hoz: a természetes eredetûnek mondott anyagok forgalma a leggyorsabban fejlõdõ üzlet, de senki sem állíthatja, hogy a nagyközönség számára is a legbiztonságosabb bevásárlás.

    Ezt a figyelmeztetést az American Journal of Medicine áttekintõ közleménye tartalmazza, mind az orvosoknak, mind a laikusoknak címezve.

  • Sherrys csirkemáj tojáságyon

    Ha magamba nézek, akkor el kell ismernem, hogy némiképpen vonzódom a bonyolultabb ételek elkészítéséhez, s alapvetõen nem hiszek a hamarlevesekben és a villámvacsorákban. Tõlem függetlenül azonban léteznek ilyenek, s ráadásul nem is feltétlenül az ördögtõl való sötét dolgokról van itt szó. Példának okáért ott a csirkemáj, amely végtelenül sokoldalú, illetve a tojás, amely mindig kéznél van, és közismerten igen gyors tempóban elkészíthetõ, akárcsak a csirkemáj. A kettõ pedig boldog házasságban egyesíthetõ, s megkóstolásukkor a mi boldogságunk sem lesz lebecsülhetõ. A megtisztított, nagyobb darabokra vágott 40 dekányi májat 3-4 perc alatt pirítsuk meg nagy lángon, egy evõkanál vajon.

  • Miért kell rostokat enni?

    A rostban gazdag táplálkozás jótékony hatásáról már Hipokratész is beszámolt. Mégis csak az 1950-es években kezdtek el komolyabban foglalkozni vele.

    Ugyanis ekkor kerültek nyilvánosságra olyan megfigyelések, melyek összefüggést mutattak ki a rostbevitel és a krónikus nem fertõzõ megbetegedések között. A gyümölcsök közül a legtöbb rosttartalommal a málna és a piros ribizli rendelkezik, ezt követi a körte, a szilva és a szõlõ. A zöldségek közül a legrostosabbak a száraz hüvelyesek, a bab és a lencse. Ma már köztudott, hogy a rostok növelik a bélmozgást, elõsegítik a jó bélmûködést.

  • Libasült és újbor Márton napján

    A libavacsora kalkulált ára általános környezetben:

    2010-ben a libalakoma átlagos helyen, de jó minõségû alapanyagokból készítve megfizethetõ.

    Libamell kilója 3000-3800 forint volt, a combot 1800-1900 körül számolták. A libatepertõt 1200-ért mérték, a farhát 180-200 körül volt. A hízott libamájért egészben 8000, darabjáért 5-6 ezer forintot kértek, a háj kilóját 680-750 forintért mérik. A liba szívét 360-530-ért kínálták.

  • Az ananász kedvezõ hatása az egészségünkre

    A rendkívül karakteres ananász szerencsére ma már frissen is elérhetõ, nem csak konzerv formában. Felhasználási területe igen változatos; a hidegkonyhai készítményektõl az ételdíszeken át az ananászos garnélarákig sok minden készíthetõ belõle. Az ananász édeskés, finom, lédús gyümölcs, 100 grammja 56 kcal energiát tartalmaz. Az ananász mérete igen változatos lehet, a 15-20 dkg-ostól egészen a több kilós nagyságig terjedhet. Magas vitamintartalmának és a benne található bromelin nevû (fehérjebontó) enzimnek köszönhetõen a legegészségesebb gyümölcsök egyike.

  • Az idei nyár slágere: a jegeskávé

    Mi kell hozzá? Jó erõs szemeskávé, valamilyen fagylalt és sok-sok igazi tejszínhab! Meg egy kis szabadidõ... A kávé ismét slágercikk lett a magyar vendéglátásban - de másképp mint hajdanán, a presszók fénykorában. Az idén a jeges kávék, kávés "long drinkek" és koktélok a legdivatosabbak, miközben a jó erõs fekete híveinek száma nõ. Az alkoholos kávés koktélok közül az idén is a krémlikõrös és a Cointreau-val megbolondított fajták vezetnek. Néhol - nosztalgiaként - a rum is felbukkan.

  • Déli gyömülcsök

    A déligyümölcsök, melyeknek a száma meghaladja a 150-et, méretükben, formájukban és tápértékükben is igen változatosak, ízük egyedülálló, egzotikus; ráadásul olyanok is találhatók közöttük, amelyek nem csak kellemes és különleges ízükkel tûnnek ki, hanem értékes gyógyhatásaik miatt is figyelmet érdemelnek.

    Földünk trópusi és meleg égövi területein teremnek, ahol az évi átlaghõmérséklet és a napsütéses órák száma igen magas, és a területek egy része csapadékban is bõvelkedik.

  • Tortadivat: a franciák már nem használnak tejszínhabot

    Budapest - A dzsungelharcos nõ csokoládészobrával gyõzött a francia csapat a lyoni Bocuse D,Or cukrászbajnokságon, a magyar csapat a részt vevõ 80 ország közül a 20. helyen végzett. A franciák desszertjei más világot tükröznek, mint amilyen a magyar cukrászdák kínálata.

    A tejszínhab kiment a divatból, a francia csapat egészen más trendet követ mind a hétköznapokban, mind a szakmai megmérettetéskor - mondta el Nesztovidisz Zoltánné, az Intercontinental cukrásza, a magyar csapat egyik tagja szerkesztõségünknek.

  • Túrótorták - Egy túrótortával mindig sikert arathatunk!

    A túró szinte a magyar konyha egyik sajátos élelmiszere. Könnyedén alkalmazkodik bármilyen ízesítõhöz, fûszerekhez, gyümölcshöz, így meglehetõsen változatos és zamatos ízhatást ad az ételnek. Nézzünk körül a túró háza táján. Mit is nevezünk túrónak, pontosabban milyen alapanyag kell egy túrótortához? Legfõképpen túró. Ez ügyben ugyanis van egy kis zavar, mert gyakran a mascarponéból vagy a tejszínes krémsajtokból készült édességeket is...

  • Szõlõkúra francia módra

    A szõlõ az egészség és a szépség gyümölcse. Egy régi provence-i recept szerint érdemes minden évben néhány hétig kizárólag szõlõt fogyasztani, és a gyümölcsbõl készült szépségápolási termékekkel ápolni bõrönket, hogy testünk kívül-belül megújuljon. A szõlõ ásványi anyagokban és gyümölcssavakban gazdag, így támogatja a szervezet harmonikus mûködését. Gondoskodik a megfelelõ vitaminbevitelrõl, polifenoltartalma pedig védi a szívet és a keringési rendszert.

  • A lazac különlegesen jó az egészségnek

    A halételek rendszeres fogyasztása kifejezetten szívvédõ hatású, de a lazachús különös színét adó festékanyagról most azt is kimutatták, hogy védi a géneket hordozó DNS-t.

    Sok tapasztalat és számos vizsgálat igazolta, hogy a halhús véd a koszorúér-betegség ellen, és jelentõsen késlelteti az érelmeszesedés kifejlõdését. E kedvezõ hatás titka a halban lévõ többszörösen telítetlen zsírsavakban rejlik. Ilyen szempontból a zsíros tengeri halak fogyasztása a legkedvezõbb.

  • A gabonaféléknek fontos szerepe van a táplálkozásunkban

    Az emberi táplálkozásban igen fontos szerepet töltenek be a gabonafélék. Elterjedtségüket mutatja, hogy az év minden napján folyik valahol a betakarításuk. Az emberiség kalóriaszükségletének jelentõs részét a kenyérgabonákból és a rizsbõl fedezi. Magyarországon egy ember naponta átlagosan 25 dkg cereáliát fogyaszt el. Ebbõl adódik, hogy a gabonamag összetételének legkisebb módosítása is elõbb-utóbb népbetegségek alapjait rakja le. A gabonamagvakban a nitrogéntartalmú és nitrogénmentes anyagok, olyan arányban (1:6) vannak jelen, hogy szükség esetén az ember egyedül kenyéren is fenntarthatja az életét.

  • A joghurt elõnyei

    Sokunk számára okoz problémát, hogy rohanó életvitelünk mellett nem jut elegendõ idõnk és energiánk arra, hogy kellõ figyelmet fordítsunk étkezésünkre. A felmérések szerint minden harmadik felnõtt nõ észlel magán valamilyen emésztõrendszeri rendellenességet… Ezek megoldásában segíthet a joghurt!

    Egy táplálkozási szokásokat és emésztõrendszeri panaszokat vizsgáló felmérés szerint minden harmadik felnõtt nõ észlel magán valamilyen emésztõrendszeri rendellenességet.

  • Az ókori római lakoma

    A rómaiak hosszú ideig igen egyszerûen ékeztek - egyik korabeli szerzõjük azt írja, hogy puliszkán éltek –, ami illett is a nehezen tengõdõ, egyik napról a másikra élõ földmûves- és pásztornéphez. Ám a gazdagok Rómája, hatalma tetõpontján, más szokásokat vesz fel: enged az elpuhulás Keletrõl érkezõ csábításának. A fõzést kifinomult mûvészetté alakítják a derék rómaiak, a baráti vacsora ürügy a dáridóra. Az ételekben egyesül minden elképzelhetõ furcsaság és bonyolultság; a szakácsok kötelessége, hogy minden leleményüket latba vetve ámító újdonságokat ötöljenek ki, minden fogásban legyen valami látványos meglepetés.

  • Melegben a folyadékfogyasztás fontos!

    A vízfogyasztás fontosságára felhívó országos kampányt indított az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület és a Magyar Ergonómiai Társaság.

    Igyunk Juditra! - ez a mottója a kampánynak, amely arra utal, hogy Judit napja nyár derekára esik, amikor a különösen oda kell figyelni a megfelelõ folyadékfogyasztásra. A két szervezet számos vállalathoz juttatta el hírlevelét, amelyben felhívta a figyelmet a kérdés fontosságára. - Forró nyári napokon akkor is fokozott a folyadékigény, ha valaki nem érez szomjúságot - írják a tájékoztatóban.