rss
  • Fogyasztanak az ízfokozók?

  • Új fogyókúradivat terjed Amerikában: az aromadiéta. Tudományos hátterében egyszerû felismerés áll: ha ember eltelik az étel ízével és illatával, kevesebb is elég belõle.

    A tesztvizsgálatban résztvevõ önkéntesek súlyuk 15 százalékával könnyebbedtek meg a kísérlet végére. Az aromadiéta receptjének kidolgozása egy dr. Alan Hirsch kaliforniai kutatóorvos érdeme. Miközben az emberi érzékszervek mûködését tanulmányozta, új összefüggésre lett figyelmes.

    Azok a páciensek, akik baleset következtében elvesztik az ízlésüket, szaglásukat vagy mindkettõt, rövid idõn belül nagy valószínûséggel elhíznak.

    A kutató arra következtetett, hogy az illatok és az ízek – az agyi központra gyakorolt hatásukkal – befolyásolják az éhségérzetet. Így tehát ha az ízek és szagok alig vagy egyáltalán nem érzékelhetõk, akkor az ember elhízik, ha pedig bõséggel vannak jelen, az étkezõ telítõdik velük, s hamarabb jut el a jóllakottság érzéséig. Tehát kevesebb ételtõl is jóllakik.

    E felismerésbõl és évek kitartó munkájából született meg az a készítmény, amit az ételre szórva vagy permetezve, jóval erõteljesebb lesz az ennivaló az íze, illata, s ezért hamarabb bekövetkezik a jóllakottság érzése. E fogyókúrás készítmény egyébként színtelen és szagtalan, folyadék vagy kristály formájában kapható.

    A szert klinikailag is tesztelték: hat hónapon át több mint ezer férfi és nõ használta rendszeresen, s a kísérlet végére súlyuk 15 százalékától szabadultak meg.


Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A csirke, a hal, a királyrák - és a legjobb magyar éttermek

    Budapest - A körúti Bock Bisztró végzett az elsõ helyen a Dining Guide kiadvány által meghirdetett magyarországi éttermi versenyben, amelynek elsõ tíz helyezettje csütörtök esti bemutatását összekötötték

    A csirke, a hal és a királyrák, a világ elsõ gasztronómiai thrillerének nevezett spanyol dokumentumfilm premierjével.

    Az idei Top 10-ben van francia, olasz és orosz ételeket kínáló vendéglõ is.

  • Haldiétával a szívritmuszavar kialakulása ellen

    Elsõsorban a grillezett vagy sütõben elkészített ételek a legjobbak ebbõl a szempontból a tudósok szerint. Amerikai kutatók szerint a grillezett vagy sütõben elkészített tonhal és más zsíros halfajták jótékony hatást gyakorolnak a szív elektromos rendszerére, vagyis haldiéta révén megelõzhetõ az életveszélyes szívritmuszavarok kialakulása. Dr. Dariush Mozaffarian kardiológus és Harvardi Orvosegyetembeli kollégái, akik eredményeiket a Journal of the American College of Cardiology címû szaklapban publikálták, az omega-3 zsírsavakban gazdag halak fogyasztásának az EKG-ra gyakorolt hatását tanulmányozták.

  • Tanácsok a téli napok egészséges átvészelésére

    Téli idõszakban tapasztalhatjuk, hogy ösztönösen más jellegû ételek fogyasztására vágyunk. Az is igaz, hogy a hideg hónapok alatt jó néhányan állapítják meg a ruháikról, hogy mintha egy kicsit szûkebbek lennének, mint azelõtt. Kevesebbet is mozgunk. Valóban változnak-e az élettani igények a téli hónapokban? Az energiaszükséglet egy adott személy energiaigényét jelenti, adott környezeti körülmények között. Ebbõl már kitûnik, hogy a szükséglet mindenki számára...

  • Már a halolaj-kapszulák sem megbízhatóak?

    Osztrák kutatók különbözõ preparátumokat tesztelnek, amelyek elvileg védenek a szívbántalmaktól. A tudósok szerint a kapszulák tartalmában igen nagy különbségek vannak. Tudományos vizsgálatok alapján a halolaj - amelyben sok az Omega-3 zsírsav - megvéd a hirtelen szívhaláltól. Ugyanakkor a piacon található preparátumok esetében az aranyszínû folyadékról elmondható, hogy nem mind arany, ami fénylik, vagyis gyakran nincs meg a szükséges adag a kapszulában.

  • Zsírégetés zöldségekkel

    Elég volt a csípõtáji zsírpárnákból? Ha olyan élelmiszereket fogyasztasz, amelyek erõsítik a májadat, fokozhatod szervezeted zsírégetõ kapacitását, ennek eredményeképpen pedig fogyni fogsz.

    Íme a 7 leghatásosabb zsírégetõ élelmiszer:

    A spenót, a fejes saláta és a többi sötétzöld leveles zöldség remek rost- és energiaforrás. A kutatások szerint a vitaminok és antioxidánsok magas koncentrációja segít megelõzni az éhségrohamokat, miközben véd a szívbetegségektõl, a daganatoktól, a szürkehályogtól és a memóriazavaroktól.

  • Muffinötletek hétvégére

    Muffinötletek hétvégéreA muffint szinte mindenki szereti, mert gyorsan elkészíthető, mutatós, ezerféleképpen variálható finomság, készíthető sós és édes változatokban is. Méltán él a konyhákban a muffin láz. Csak egy jól bevált alaprecept kell hozzá, néhány ízletes hozzávaló és csipetnyi fantázia, és ez a gyorsan elkészíthető mutatós sütemény már kész is. Már rengeteg féle muffinpapír kapható, így ezekkel még jobban feltudjuk dobni a muffinokat. Míg régen csak az édes változata hódított, ma már egyre több sós-sajtos muffin kerül a recepttárakba és a sütőbe.

  • Házi barackbefõtt

    A befõzés gyümölcsök, zöldségek elrakása késõbbi fogyasztásra. Szörpöket, lekvárokat, kompótokat, savanyúságokat, sõt, ha idõnk engedi, talán még fûszerolajakat is elteszünk.

    A befõttek titka nem csak az ízükben, hanem a külsejükben is rejlik. Szánjunk idõt arra, hogy igazán ízletes és különleges befõtteket és savanyúságokat készítsünk, amelyek majd jól fognak mutatni a spejzban és a család asztalán is.

  • Zöldség és gyümölcsfogyasztás: mikor és mennyit fogyasszunk

    Terítéken a zöldség- és gyümölcsfogyasztás! Az egészséges étrend nélkülözhetetlen hozzávalói, nem mindegy azonban, hogy mikor, mennyit és hogyan fogyasztunk. Gyümölcs reggelire, vagy inkább este, zöldség párolva, vagy nyersen?

    A táplálkozástudomány ajánlása alapján napi több alkalommal, kisebb mennyiségeket célszerû étkeznünk. Ezzel nemcsak a gyomor túlterhelését elõzhetjük meg, de így az egész nap folyamán egyenletes vércukorszintet biztosíthatunk szervezetünk számára.

  • Nem élsz tovább, ha kevesebbet eszel

    Több állatkísérlet azt jelezte, hogy kevesebb kalória evése lassítja az öregedést: a koplaló állatok tovább élnek.

    Egy vizsgálat, melynek eredményeit a PLoS-Biology közölte, azt mutatja, hogy az éhezéssel elérhetõ magas életkor csak laboratóriumi körülmények között lehet igaz.

    A gyümölcslegyek, egerek, sõt majmok is hosszabb ideig élhetnek, ha nem kapnak annyi kalóriát, mint amennyit egyébként megennének.

  • Az egészségvédõ élelmiszereké a jövõ

    Az élelmiszert gyártó és forgalmazó cégek a természetes élelmiszereket gyakran különféle adalékanyagokkal feldúsítva hozzák forgalomba. Ezek egy részétõl joggal tart a fogyasztó, hiszen a kódjelek olykor az egészséget veszélyeztetõ szerekre utalhatnak. Ám vannak élelmiszereinkhez adott hasznos anyagok, étrend kiegészítõk is, amelyek fogyasztásával betegségek elõzhetõk meg.

    A közfogyasztásra szánt élelmiszerek egyre jelentõsebb csoportját alkotják az egészségvédõ, betegségek kockázatát csökkentõ élelmiszerek.

  • Érdemes gránátalmát fogyasztani, ugyanis lassítja az öregedést

    Érdemes gránátalmát fogyasztani, ugyanis lassítja az öregedéstA gránátalmában rengeteg antioxidáns található, melyek lassítják az öregedési folyamatokat, sőt a gyümölcs hatóanyagai arra is képesek, hogy helyreállítsák a károsodott DNS-t. Emellett nagy mennyiségű C-vitamint tartalmaz, mely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez. Már napi egy pohár gránátalmalé segíthet megelőzni a betegségeket. A legújabb kutatások bizonyították, hogy a gránátalmában olyan hatóanyagok vannak, melyek védik a májat és a vesét a toxinoktól, sőt a korábbi károsodások regenerálásához, kijavításához is hozzájárulnak.

  • Igyunk zöld teát, még ha sokszor keserû is

    A több mint négyezer éves múltra visszatekintõ zöld tea régóta közkedvelt ital az ázsiai kultúrákban, és egy többen kedvelik meg az Egyesült Államokban is.

    Amíg az õsi kínai és japán orvoslás szerint a zöld tea gyógyító hatású, nemrégiben végzett tudományos kutatások is kezdik felfedezni jótékony egészségügyi hatásait, különösen ami a fogyást, a szívbetegségek és a rák megelõzését illeti. 940 férfi ínyének állapotát mérték fel, és felfedezték, hogy azoknak, akik rendszeresen fogyasztanak zöld teát, jobb állapotban volt az ínyük, mint azoknak, akik nem.

  • Egyre gyakoribb összetevõje ételeinknek: a mangó

    Bár a mangó hazánkban különleges gyümölcsnek számít, egyedülálló íz- és illatvilága miatt egyre gyakoribb összetevõje ételeinknek.

    A mangó a trópusokon, fõként az indiai szubkontinensen nõ. Az Anacardiaceae család tagja, mely számos fajt foglal magába, többek között a kesudiót és a pisztáciát is. A friss mangó szezonja áprilistól augusztusig tart. Íze kellemes és gazdag, édes íze enyhe fanyarsággal párosul. A mangó kiváló forrása az A-vitaminnak és egyes flavonoidoknak, így a béta-karotinnak, az alfa-karotinnak, valamint a béta-kriptoxantinnak.

  • A csokoládé története

    Az elsõ kakaóültetvényeket Közép- és Dél-Amerika forró dzsungeljeiben gondozhatta emberi kéz az azték és maja civilizációk fénykorában.

    A kakaófa egy 10-15 méter magas trópusi fa, termése 20-30 cm hosszú és ez tartalmazza azt a kakaómagot, melybõl kakaóport és kakaóvajat gyártunk. A dél-amerikai bennszülöttek viszont mámorító hatású italokat készítettek. A kakaóitalt fõként ünnepeiken és szertartásaik alkalmával itták. Varázslatos, gyógyítóhatást tulajdonítottak neki. Ezért a fa termését nagy becsben tartották és csereeszközként pénz helyett is használták.

  • Melyik zöldség mit gyógyít?

    A narancssárga színû élelmiszerek csökkentik a rákbetegségek kockázatát. A bíbor és sötétpiros ételek hozzájárulnak a szív és az erek egészségéhez.

    A betegségek elleni védelmet több fitotápanyag együttes hatása alakítja ki, és egy-egy fitotápanyag izolált állapotban sokkal kevésbé hasznos az ember számára, mintha elfogyasztaná a teljes élelmiszert, amelyben az megtalálható.

  • Fantáziadús finomságok finnyásoknak - cselezze ki a válogatós családtagokat

    Az amerikai Cornell Food and Brand Lab kísérletei szerint az ételekre adott reakció legalább annyira a fejünkben, mint a szánkban dõl el. Ha hiszünk benne, hogy egy étel finom, akkor jobban is fogjuk élvezni. Így hát kicselezhetjük a válogatós családtagokat azzal, ha egy-egy aprócska trükk bevetésével elõre meggyõzzük õket az étel ízletességérõl. Próbálkozzunk csábító, hangulatos vagy vicces ételnevekkel! Az amerikai intézet szakértõi „megerõsítõ befolyásolásnak” nevezték el...

  • Olasz gasztrotitkok: A formaggio és a pasta

    Olaszországban több mint 450 féle különbözõ sajtot (formaggio) állítanak elõ.

    Északon a tehéntejbõl készült sajtok vannak túlsúlyban, amelyek élén a Parmigiano Reggiano és a Grana Padano áll. A Parmezan a leghíresebb enyhén csípõs sós olasz sajt, melyet felhasználás elõtt 2–4 évig is érlelnek. Ezeket a szemcsés textúrájú sajtokat reszelt sajtként fogyasztják, habár friss állapotban, falatnyi darabokban is asztalra kerülnek.

  • 75 éves a Mikulás

    Ki hinné, hogy a vidám, rózsás arcú, fehér szakállú Mikulás mindössze 75 éves? A jól ismert figurát 1931-ben egy Haddon Sundblom nevû amerikai mûvész alkotta meg. A Mikulás története tulajdonképpen homályba vész. Egyes történészek szerint a negyedik századra nyúlik vissza a legenda, amikor Nicolas, a törökországi Myra elsõ püspöke gyermekszeretetérõl és a szegények iránti segítõkészségérõl vált ismertté. Ma már a Mikulás a világ sok táján tucatnyi változatban és néven létezik. Van ahol Santának, másutt Pere Noe:lnek, Kris Kringle-nek, Télapónak vagy Father Christmasnek nevezik.

  • Tavaszi fáradtság

    Idegesek, ingerlékenyek, fáradtak vagyunk. Ez vajon a tavaszi fáradság jele, kimerült a szervezet vitaminkészlete, vagy túlhajszolt életmód következménye? Tél végén a természet minden rezdülésének (hosszabb nappalok, csicsergõ madarak) örülünk, sok embernek a szervezete azonban a megújulás helyett inkább a le-és kimerültség jeleit mutatja. A XXI. században is elõfordulhat még vitamin és az ásványi anyagok hiányában kialakuló tavaszi fáradság?

  • A garciniával búcsút mondhatunk a plusz kilóknak

    A garciniával búcsút mondhatunk a plusz kilóknakA garcinia úgy segít a zsírpárnák eltüntetésében ,hogy csökkenti az éhségérzetet! A felszedett kilóktól csak kitartó munka árán tudunk általában megszabadulni, és az öröm legtöbbször nem tart sokáig. Ilyenkor a visszafogott étkezéseknek köszönhetően nem csak éhezés kínozza az embert, de a csökkentett tápanyagbevitelnek köszönhetően még el is fárad. Ekkor nyúlunk a különböző nassolnivalókhoz, mely tönkre teheti addigi próbálkozásinkat. Kevesen tudják, hogy lehet úgy is fogyókúrázni, hogy zsírégető gyümölcsöt iktatunk rendszeresen az étrendünkbe.