Rozmaring, a konyhai fûszercsoda

A fûszernövények nagy részéhez hasonlóan, a rozmaring is a Földközi-tenger körüli európai és afrikai országokból származik. Dél-Európában és Nyugat-Ázsiában, valamint Észak-Afrikában õshonos, ahol még most is vadon él.

Ezeken a helyeken számtalan típusa, változata alakult ki, melyek akár országonként is változhatnak. Nálunk vadon nem fordul elõ, de az ország melegebb és védettebb területein a szabadban is áttelel. Õsidõk óta ismert fûszer- és gyógynövény, az ókori görögök szerint serkenti az agymûködést, ezért a diákoknál mindig volt egy-egy rozmaringágacska. Késõbb a szerelmesek hûségének a jelképe lett, s mint a hûség és a tisztaság jelképe, a mai napig az esküvõi asztalok gyakori dísze.

Neve (Rosmarinus) õshazájára, a párás tengerpartra utal. marinum=tenger, ros=harmat; így a név jelentése a „tenger harmata". A Kárpát-medencébe a rómaiak hozták, akik egyész Európában, még a Brit-szigeteken is elterjesztették és népszerûsítették.

Az ajakosok családjába tartozó félcserje gyökérzete fás, erõsen elágazó, fiatalabb korban fehér, késõbb barna színû. Dúsan elágazó szára 0,5-2 m magasra nõ meg. Ágai elég gyengék, fiatalabb korban szürkésfehérek, késõbb színük sötétedik és kérge pikkelyessé válik. 1-4 cm hosszú és 2-3 mm széles, tûszerû levelei szálasak, ülõk, tompa végûek. Szélük begöngyölõdött, bõrnemû, a fonákon szürkén nemezes, felül csupasz. A jellegzetes aromatikus, kámforra emlékeztetõ illatot a mirigyszõrben levõ illóolaj okozza.

Virágai kétivarúak, a családra jellemzõen öttagúak és a levélhónaljakból kiinduló végálló, leveles füzért alkotnak. Két-ajkú csészéjük összefont, pártája jellegzetes, ajakos alakú: az alsó ajak három, a felsõkét karéjú. A párta színe kékesibolya, ritkán fehér. A néphagyomány szerint, amikor Jézus anyja Egyiptomba menekült, egy rozmaringbokor elõtt szõtte köntösét kék színû fonálból. S hogy ne legyen feltûnõ, a bokor addigi fehér virágai kékre színezõdtek. Két porzójuknak csak egy-egy tékája fejlõdik ki, melyek a pártából jól láthatóan kiállnak, míg a tövükön visszahajló fog található.

Felsõ állású magháza két termõlevélbõl fejlõdött ki, de korán, már a virágzás kezdetén látszik a négyes osztottság, az érett termés négy makkocskára hasad szét. A bibeszál a makkocskák között mélyen besüllyed. Termésébõl hiányzik a magfehérje. Virágzási ideje hosszú, meghaladja a két hónapot (május-július), mégis kevés csíraképes magot érlel. A magok csírázóképessége 10% alatti, igen ritkán éri el a 30-40%-ot, de ezt is csak 1-2 évig tartja meg. Ezermagtömege 1 g alatt van. A gyenge csírázóképességnek, illetve maghozamnak az az oka, hogy rossz a megporzás, mert a porzók elcsökevényesedtek, vagy a porzók érése jóval megelõzi a bibéjét.