rss
  • Kínai ételek tálalása

  • Kínában hagyományosan külön csészében kapja mindenki a rizst vagy tésztát (sokszor csak az étkezés végén), illetve egy másik csészét kis kanállal a leveshez.

    A többi fogást az asztal közepén helyezik el, ezekbõl mindenki vehet a pálcikájával és azt eheti a rizs mellé, vagy magában. Az éttermekben az ötfõs és annál nagyobb asztalok a legtöbbször kerek alakúak, közepén sokszor forgatható tálcával, hogy mindenki könnyen elérhesse és maga felé fordíthassa azt az ételt amelybõl venni szeretne.

    Általában mindenki elõtt van egy kisebb lapos tányér is az asztalon, ahová a középrõl kiemelt falatokat lehet helyezni, de ide kerülnek a csontok, vagy például a rák páncélja is. Ezeket a tányérokat egyes éttermekben egy étkezés alatt többször is cserélik attól függõen, mennyi hulladék gyûlt össze rajtuk. A halat sokszor egészben párolva teszik az asztalra és nem darabolják apróra. A puhára párolt halból könnyedén vehetõk ki kisebb falatok a pálcikával.

    Általános szabály, hogy legalább eggyel több fajta fogást kell rendelni, mint ahányan az asztalt körbeülik (a rizst nem számítva). Az éttermekben a fogásokat nem egyszerre hozzák ki, hanem amint elkészülnek, folyamatosan hozzák. Általában az a jó, ha marad valami az asztalon, amennyiben minden elfogy, illik még rendelni.

    A Hot pot éttermekben az asztal közepén egy fazék van, amiben a levest gázláng vagy parázs tartja forrásban, és ebbe a folyamatosan rotyogó lébe teszik bele a nyers és elõfõzött alapanyagokat.


Főzés, sütés, táplálkozás kapcsán a receptmix magazin hasznos receptekkel, főzési praktikákkal segíti a finomabbnál finomabb és egészséges reggeli, ebéd, vacsora elkészítését. Főzni jó, enni még jobb, együtt tapasztaltabbá válni a legeslegjobb!
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • A zsidó konyha érdekességei

    A zsidó konyha tartalmazza talán a legtöbb elõírást az ételek elkészítésére és tálalására vonatkozóan. Éppen ebben rejlik különlegessége. A zsidók számára fogyasztható, azaz kóser ételek eredete az ókori Izraelig nyúlik vissza és sajátosságai a Biblia számos vallási elõírásában, gyökereznek. A zsidó étkezési törvények nem csak a test étrendjét szabályozzák, hanem a lélek épülését is szolgálják. Az elõírások többségét Mózes ötödik könyve tartalmazza, és ezekhez a vallásos zsidó családok ma is ragaszkodnak.

  • Komoly betegségeket vonhat maga után a reggeli elhagyása

    Komoly betegségeket vonhat maga után a reggeli elhagyásaA reggelizés nagyon fontos dolog, ugyanis ennek az étkezésnek az elhagyása komoly betegségeket is maga után vonhat. A rohanó világban sokan nem szakítanak arra időt, hogy reggelivel indítsák a napjukat, pedig mindenféleképpen kell időt szakítani rá.A reggeli kihagyása növelheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Sőt: kiderült, hogy a heti 0-6 alkalommal reggelizőknél nagyobb a 2-es típusú diabétesz veszélye, mint a mindennap reggelizőknél. Kiemelten fontos tehát, hogy az étkezés a napi rutin része legyen.

  • Egy ismeretlen ismerõs: a csicsókát érdemes volna beiktatni az étrendbe

    Õshazája Észak-Amerika, az indiánok már a földrész felfedezés elõtt is termesztették. Bár a csicsókának számos elõnyös élettani hatása van, mégis kevesen vásárolják Magyarországon, nincs nagy becsülete. Egyes piacokon olykor elõfordul, megfizethetõ áron, de nem nagyon ismerik a vevõk, pedig sok finom étel készíthetõ belõle.

    Legfontosabb jellemzõje, hogy minden más hasonló növénynél több inulint tartalmaz, amely prebiotikus tulajdonságú, nehezen emészthetõ, vízben oldódó rostanyag.

  • Salátát kell enni randi elõtt?

    Ha egy férfi randira hív egy nõt, és elviszi vacsorázni, a nõ legtöbbször salátát rendel. A kutatók megpróbálták megfejteni, mi ennek az oka. Meredith Young pszichológus és csoportja 500 hallgató étkezési szokásait vizsgálta.

    Az ontarioi McMaster University szakemberei arra jöttek rá: a nõk az elsõ néhány randin többnyire alacsony kalóriatartalmú ételt választanak az étlapról. Még azok is, akik igazából nem nagyon rajonganak a salátáért.

  • Meg kell reformálni a hot dog formáját!

    Amerikai gyerekorvosok az egyik hagyományos amerikai étel, a hot dog "áttervezését" követelik, mert érvelésük szerint jelenlegi formájában gyerekek fulladásos halálát okozhatja.

    Táplálkozástani szakértõk már korábban is figyelmeztettek a hot dogban rejlõ veszélyekre: zsíros, sok nátriumot és tartósítószert tartalmazó ételrõl van szó. Gyerekorvosok viszont most már azt is fontosnak tartják, hogy a népszerû gyorsételen feltüntessék: fulladást okozhat csecsemõknél és gyerekeknél.

  • Gyomorkímélõ káposzta

    A kutatások kiderítették, hogy a káposztalé remek gyógyszer a gyomorfekély kezelésére. Igyunk meg naponta 0,4-1 liter káposztalevet, ezt keverhetjük vízzel vagy sárgarépalével is. A termesztett termékek olyan jótékony baktériumokat tartalmaznak, amelyek segítenek a H pylori ellen.

    Emellett lehetõleg minden nap fogyasszunk kefírt, tejet vagy joghurtot. A cink karbantartja az emésztõrendszert. A tökmag és az egész cikk fokhagyma is nagyon egészséges. Fogyasszunk fokhagymát, mivel a növény kimutatottan jótékony hatással van a szervezetre.

  • Apáik vétkeit viselik a fiúk

    A lemenõ férfiág tagjait veszélyeztetheti, ha az apa vagy nagyapa életmódja egészségtelen - állítja két nemrégiben befejezett vizsgálatsor összegzése. Azok a férfiak, akik fiatalon, kamaszkoruk környékén helytelenül táplálkoznak, dohányoznak, fiaik és fiúunokáik egészségében tehetnek kárt. Az állítás nem olyan meglepõ, ha figyelembe vesszük, hogy az öröklõdési állományunkra gyakorolt környezeti, géneken kívüli hatásokról már régóta tudunk. Ezeket a befolyásoló körülményeket epigenetikai tényezõknek nevezték el a tudósok. A bennünket körülvevõ valós környezeten kívül például a sejtmag környezete, a sejtplazma is ilyen epigenetikai tényezõ.

  • Dúsított gyógyvíz a sebre

    Amerikai kutatók olyan szuperoxidált vizet fejlesztettek ki, amely jelentõsen gyorsítja a sebek gyógyulását. Az Ocoltus nevû kaliforniai vállalat olyan vizet állított elõ, sós membránon szûrve át a folyadékot, mely megöli a vírusokat, baktériumokat és gombákat. A New Scientist beszámolója szerint a szer az igen veszélyes MRSA "szuperbaktérium", a Staphylococcus aureus methicillinnek ellenálló változatát is elpusztítja, s a cukorbetegek lábfekélyét is képes gyógyítani.

  • Nem csak finom, de egészséges is a csemege kukorica

    Nem csak finom, de egészséges is a csemege kukoricaA csemegekukorica jelentős vitamin és ásványi anyag forrás. A friss szemek A-vitamint, béta-karotint, B1-és B2 vitamint, kalciumot, magnéziumot, vasat, nátriumot, káliumot és cinket is tartalmaznak. A kukorica B1 vitamint tartalmaz, így mondhatjuk, hogy a vidámság forrása, mert ez a vitamin felelős a jó közérzetünkért, hiányában gyorsabban válunk idegessé, depresszióssá. A szemekben lévő vegyületek segítenek megőrizni a szellemi frissességet, gyorsítják szervezetünkben az információáramlás, csökkentik a stresszt.

  • Paprika - A magyar konyha egyik alapvetõ zöldség­növénye

    A magyar konyha egyik alapvetõ zöldség­növénye Dél- és Közép-Amerikából származik, a XVI. században került Európába. I. I­za­bel­la s­pa­nyol ki­rálynõ Ko­lom­busz nagy­sza­bá­sú, me­rész ter­vét el­fo­gad­va út­nak in­dí­tot­ta a ha­jóst In­di­a fe­lé. Az "Új Vi­lág­ból" Ko­lom­busz nem a ha­gyo­má­nyos fû­sze­rek­kel, ha­nem - töb­bek kö­zött - egy ad­dig so­ha­sem lá­tott a­ján­dék­kal tért vissza: egy pap­ri­ka nö­vénnyel. Ta­lán nem vé­let­len, hogy a nö­vény­két Ko­lom­busz or­vo­sa (­Chan­ca) gyûj­töt­te, meg­é­rez­het­te, hogy év­szá­za­dok múl­va, a ben­ne rejlõ gyó­gyí­tó erõ is se­gí­ti majd a vi­lág­hír­név fe­lé.

  • Fontos vitaminokat és tápanyagokat tartalmaz a halhús

    Fontos vitaminokat és tápanyagokat tartalmaz a halhúsA különböző halak már az ősember táplálkozásának is a részét képezték. A halhús egészséges tápanyagforrást jelent kedvező zsírsavösszetétele, teljes értékű fehérjéje, kedvező aminosav összetétele, valamint könnyű emészthetősége miatt. Emellett nélkülözhetetlen tápanyagokat és vitaminokat (A-, D-, K-, B1-, B2-vitaminokat), valamint ásványi anyagokat (Ca, Mg, P, Fe és Cu, a tengeri halak húsában jód is található, mely segíti a pajzsmirigy működését) és többszörösen telítetlen zsírsavakat is tartalmaz.

  • Karácsonyi koszorúk

    Karácsonykor a legtöbb országban minden pirosba és zöldbe öltözik.

    A zöld az élet folytonosságát és az örök életbe vetett keresztény hitet jelképezi, míg a piros Jézus vérének szimbóluma. A legenda szerint Krisztus koronája magyalból készült, melynek bogyói eredetileg fehérek voltak, ám Jézus vére ragyogó pirosra festette. Az örökzöld koszorú, amelyet a fõbejárati ajtóra erõsítenek karácsonykor, elõször az Egyesült Államokban vált népszerûvé.

  • A méz az egyik legrégebbi gyógyhatású finomság

    A méz az egyik legrégebbi gyógyhatású finomságA mézet az emberek ősidők óta fogyasztják. Mai ismereteink alapján a méz közel 70-féle gyógy-, és fiziológiai hatással bír. Itt az ideje tehát, hogy mézesítsd az életed! A méz kiváló csemege, ám jó tulajdonsága nem csak ebben rejlik. Az aranysárga ragacsos folyadék ugyanis az egyik legrégebbi természetes gyógyhatású finomság – a sumérek, egyiptomiak, görögök egyaránt hódoltak pozitív tulajdonságai előtt. A mézzel (illetve egyéb méhészeti termékekkel) való gyógyításnak külön neve is van: ez az apiterápia.

  • Újra divatba jött az otthoni fõzés

    A fûszereket kivéve a többi termékcsoportból többet adtak el értékben is, mennyiségben is 2009. április-2010. márciusban, mint egy évvel korábban.

    Többek között ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe. Legnagyobb kategória a fûszer. Bolti eladása 8 százalékkal nõtt, egyik évrõl a másikra. Így az éves piac megközelíti a 13 milliárd forintot. Mennyiségben mínusz 4 százalékot regisztrált a Nielsen. A gyártói márkák pozíciója javult a fûszernél; ugyanis a saját márkás termékek mennyiségben mért, 30-40 százalék között mozgó piaci részesedése csökkent, egyik évrõl a másikra.

  • Gofri - Köszönjük Amerika!

    Az Amerikából indult desszert Magyarországot is meghódította. A folyékony tésztából készülõ ostyaszerû sült édes tésztát ma már több mint 1000 formában készítik.

    A desszert különleges ismertetõjele, hogy rácsos formájú sütõben készül. Így a barázdák felfogják azokat az önteteket, amelyekkel ízesíthetjük az USA kedvenc édességét. Ma már itthon is különbözõ formájú, mintájú és ízû gofrit kapthatunk a boltokban, de az igazi az, amikor otthon sütjük meg, és a készülõ finomság illata bejárja az egész lakást.

  • A korszerû táplálkozás

    Minden élõlény, így az ember létfenntartásának az alapja a környezetével folytatott szüntelen anyagcsere, melynek során a szervezet különbözõ anyagokat vesz fel, azokat átalakítja, a szükségteleneket pedig a környezetébe visszajuttatja. Az anyagcsere folyamatok legfontosabbika a táplálkozás, amikor a szervezet a test ellátása, mûködtetése, fejlesztése, növelése érdekében táplálékot fogyaszt. A szükséges anyagokat felhasználja, a salakanyagot pedig kiválasztja a szervezetbõl.

  • Eltûnik a Happy Meal menü Kaliforniában

    Egyelõre csak néhány tucat kaliforniai gyorséttermet érint az a döntés, hogy betiltanák a játékos menüket, ha az étel több mint 485 kalóriát tartalmaz. Az egészséges ételek hiányával indokolják a döntést, az éttermek persze tiltakoznak.

    Betilthatják Santa Clara megye egy részén azokat a menüket, melyeknél játékot adnak nagy kalóriatartalmú ételekhez – írja a Los Angeles Times. A törvényhozók 3-2 arányban szavaztak a tiltás mellett, így a 485 kalóriánál nagyobb kalóriatartalmú ételek mellett nem lehet játékot ajándékozni.

  • Munkahelyen is csak egészséges ételeket nassoljunk

    Nassolás közben és fõleg utána gyakran érzünk bûntudatot. Könnyen áldozatául eshetünk ugyanis a különféle egészségtelen finomságoknak ha éhesek vagyunk. De segítünk: íme tízféle munkahelyi nasi, amiket lelkiismeret furdalás nélkül fogyaszthatsz, ha rád tör az éhség!

    Egészen az alapoktól indulunk: a különféle sajtfélék vagy egy felszeletelt fõtt tojás is kellemes nasi lehet, ha egész nap az íróasztalnál ülsz és már majd' megõrülsz egy kis rágcsáért. De vannak egészen különleges és finom ételek is, olyanok, amikre talán még álmodban sem gondoltál!

  • Betiltják az eszpresszót a kávézókban?

    Az olaszok szabványosítani akarják az igazi eszpresszó receptjét, mert attól félnek, hogy a kávézókban hígítják a híres italfélét. Az olaszok megunták, hogy szinte mindenhol másként készítik az eszpresszót és a kapucsínót, ezért szigorú szabályokhoz kötnék a kávéfélék készítését. Az olasz parlament mezõgazdasági bizottságának elnöke, Marco Lion attól tart, hogy elvész az olasz kávé igazi lényege, mert több európai kávézóban egyáltalán nem tudják, hogyan kell elkészíteni egy jó csészével. "Csak egy igazi és hiteles módja van a capuccino elkészítésének, a kávézókban mégis számtalan módon csinálják" - mondta a politikus.

  • Mibõl készül a kenyér?! - Vegyipari technológia a sütõiparban is

    Predmerice nad Labem - A sütõiparban ma két egymással ellentétes irányzat uralkodik. Az elsõ esetében az élelmiszer-áruházak és a kisebb pékáruüzletek számára a lehetõ legegyszerûbb eljárással készítenek pékárut, általában búzalisztbõl. Az ilyen pékáru tetszetõs, és a legújabb élelmiszer-adalékok hozzáadásával kemencében sütik jól képzett szakemberek. A különbözõ adalékok segítségével "feljavított" gyorspékáru minõsége azonban különbözik azoktól a termékektõl, amelyeket hagyományos módon készítenek rozs- és búza-, illetve csak búzalisztbõl.