A szilva legõsibb és legtermészetesebb tartósítási eljárása az aszalás. A tûzrakás feltalálása óta az õsember ezzel a módszerrel tette a téli tárolásra alkalmassá a datolyát, a fügét és a szõlõt is. Kezdetben a Nap melegével aszaltak, késõbb egyszerû aszalókat építettek, a múlt századbeli konyhában a tûzhely sütõjében távolították el a felesleges víztartalmat a friss szilvából.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
Aszalt szilvát nem csak magában rágcsálhatjuk, de húsok mellé és desszertekbe is remek hozzávaló.
A lekvárfõzés hagyománya
Nagy hagyománya van nálunk és a többi szilvatermelõ országokban is a lekvár fõzésének. Valamikor a ház elõtt, az udvarban állították fel a vörösrézbõl készült üstöt: ebbe került a megmosott és kimagozott szilva. Reggel kezdték el fõzni, de állandó keverés és lassú hevítés mellett csak délutánra lett készen a cukor hozzáadása nélkül készült szilvalekvár, amely olyan sûrû volt, hogy megállott benne a fakanál! A kihûlt lekvárt azután mázas fazékba, szilkébe töltötték, csinosan, vászonnal lekötötték és a háziasszony elhelyezte a kamra polcán. A modern konyhában ecettel kiöblített lábosban fõzik a szilvalekvárt - keverés nélkül, de igen megbízható eredményességgel.
Hungarikum a szilvórium
Évszázadok óta kedvelt ital honunkban és számos más országban is a szilvából készült pálinka, a szilvórium, amelyet az Európai Unió is védett magyar terméknek, hungarikumnak fogadott el. Ez a nemes ital az irodalom számos alkotásában megjelenik. Schwartner Márton statisztikus a l8. században már ezt jegyezte fel a naplójában: "Itt készül (t.i. a Szerémségben) az egész Magyarországon híres szilvapálinka ... amelynek gyakori élvezetétõl több szlovákot ért az idõ elõtti halál, mint a török kardtól."
A szilva nemcsak a magyaroknak fontos: a világ sok helyén Magyarország jut róla a kertészek eszébe. A magyar szilvának ugyanis különleges tulajdonságai vannak! A szilva hazánk legelterjedtebb gyümölcsfaja, szinte az ország egész területén megél és ízletes, beltartalmát tekintve értékes gyümölcsöt érlel. A szilva szó - latinul - elõször egy 1522-ben kelt oklevélen jelenik meg, mint "una libra pruni besztercei", ami annyit tesz, hogy egy libra (azaz egy font) Besztercei szilva. Ez is azt bizonyítja, hogy a nevezetes és ma is széles körben termesztett Besztercei szilva már akkoriban is létezett és kedvelt fajta lehetett. E szilvafajtánk Németországban és Nyugat-Európa más országaiban is elterjedt, többnyire Magyar szilva néven.
A Beszterce szláv szó, egy erdélyi település neve és patakot jelent. Rapaics Rajmund A magyar gyümölcs címû könyvében azt valószínûsíti, hogy a Besztercei szilva õshazája Szíria lehetett, ahonnan többnyire aszalva szállították Rómába, majd onnan a Balkán közvetítésével jutott el Erdélybe.
Gyümölcsészeti különlegessége, hogy ez az egyetlen, úgynevezett magnemes gyümölcsfajtája a Kárpát-medence flórájának. Ez azt jelenti, hogy ha a Besztercei szilva magját elvetjük, és abból egy hajtás nõ ki, ami késõbb fává cseperedik, akkor rajta éppen olyan gyümölcs fog teremni, mint azon az anyafán, amelyrõl a mag származott. Ha tehát a kertészkedõ ember a Besztercei szilvafája alatt egy magoncot talál, akkor azt bízvást elültetheti a saját vagy a szomszédja kertjében, mert arról a fáról késõbb nemes gyümölcsöt szüretelhet.
Szilva a népi gyógyászatban
A szilva a népi gyógyászatban is helyet kér magának: a levelébõl hideglelés elleni teát fõztek, székrekedés ellen használták és szájöblítõ szert is készítettek belõle. A modern élelmiszeripar sokféle készítményt állít elõ szilvából: ilyen a fagyasztott szilvás gombóc, a befõtt, a dzsem és az ivólé is - hogy csak a leggyakoribbakat említsük.