Húsvéti ételek és népszokások Szabolcs-Szatmár-Beregben
Rituális mosakodás a Tiszában, melytõl megtisztulást, termékenységet reméltek, a szigorú böjt az istenfélés miatt és pazar lakoma a locsolódók számára: õseink gazdag húsvéti hagyatéka mára lassanként feledésbe merül.
Több mint kétezer éve a húsvét a keresztény világ legnagyobb ünnepe: a tavasz legelsõ jelentõs eseménye, amely Jézus kereszthalálát és feltámadását is jelenti egyben.
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
"A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatban gazdag hagyományrendszert hagytak ránk dédapáink, akik - a karácsonnyal ellentétben – közösségi ünnepként értelmezték a húsvétot. Ennek ellenére ma már kevés helyen követik a szokásokat: aki teheti, elmenekül húsvétkor otthonról, vagy bezárkózik, és nem fogadja a rokonság tagjait” – fogalmazza meg a húsvét aktuális problémáit Bodnár Zsuzsanna néprajzkutató.
A nyíregyházi Sóstói Múzeumfalu munkatársának elmondása szerint a hagyományos paraszti közösségben élõ ember életritmusát a dolgos hétköznapok és az ezekbõl kiemelkedõ jeles napok szabályos, visszatérõ váltakozása határozza meg.
Az ünnep hiedelmei, szokásai a hétköznapok munkáját, termékenységét akarták biztosítani vagy csupán megjósolni. Mágikus eljárásokkal, praktikákkal az ember egészségét és boldogulását segítették elõ. Ezek a szokások vidékenként eltérõek voltak – tette hozzá.
A húsvéti ünnepkör talán legismertebb eleme a húsvét elõtti nagypéntekhez kapcsolódik: ez a negyvennapos böjt, a bûnbánati idõszak utolsó napja; a hagyományok szerint e napon tilos volt húst fogyasztani. Ez a nap alkalmat ad a test és lélek megtisztítására, a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és kiengesztelõdésre, hogy méltóképpen felkészülhessenek a húsvét megünneplésére – mondja a néprajzkutató.
A böjti nap azonban nem járt az ételek teljes megtagadásával; a Túristvándiban élõ reformátusok például aszalt szilvalevest, azaz ciberét esznek ezen a napon, amelyhez vajas laskát, pattogatott kukoricát (pattit) fogyasztottak.
Szatmárban egyébként is nagy hagyománya van az aszalással megérlelt gyümölcsféléknek, amelyeket bagolytüdõnek neveztek a helyiek – mondja Bodnár Zsuzsanna.
A nagypéntekhez számos népszokás kapcsolódott: ekkor „mossa a holló a fiát”, vagyis ekkor mosakodtak meg a szatmári leányok és legények a Krasznában, a Túrban, vagy a Tiszában, mert hitük szerint a nagypénteki víz tisztulást, egészséget hoz – magyarázza a néprajzkutató.
Dologtiltó nap is volt egyben a nagypéntek: tilos volt a kenyérsütés is, hiszen aki e szabályt megszegi, annak kenyere kõvé válik, vagy abban az évben vízbefúlt halottja lesz.
A kemény böjti napok után a nagyszombat hozta el a parasztember számára az ünnep gazdagságát: ilyenkor készítették el a pászkát, azaz a kalácsot, ekkor volt a tûzszentelés és a feltámadási körmenet, valamint ekkor fogtak hozzá a húsvéti étkeket elkészítéséhez az asszonyok.
Bodnár Zsuzsanna szerint a nyíregyházi bokortanyákon élõ tirpákok sonkát, fõtt tojást, ecetes tormát, cukros, mákos kalácsot, kedvelték, de a húsleves, a fõtt és töltött hús, a töltött tyúk és bárány, valamint a nyíri vinkó sem hiányozhatott az ünnepi asztalról.
Húsvét hétfõn a locsolkodókat egy madár formájú, kelt tésztából készített úgynevezett pipiskével kínálták meg – teszi hozzá a néprajzkutató.
A megye református vidékein különleges szokásokat is gyakoroltak: Nyírmeggyesen húsvét reggelén az elsõ falat az a tojás volt, amelyet a házigazda annyi felé vágott, ahányan voltak a családban; ezzel is erõsítve összetartozásukat.
Húsvétkor a katolikus falvakban díszesen felöltözve vonultak a templomba, ahová pászkakosarakban vitték a sonkát, a sárgatúrót, a tojást, a tormát, a kalácsot és a vörösbort megszentelni: a néphit szerint a megszentelt pászka megvédi a böjti idõszak után az embereket a túlevéstõl és gyomorrontástól.
A szamosháti katolikusok a pászka mellett süketcsalánt is szenteltettek: a növényt felaprították és rántottába keverve fogyasztották, ugyanis aki ilyet eszik, nem fogja a járvány.
Nyírbátorban a görög katolikusok a hazavitt pászkából kereszt alakban négy darabot kivágtak, ezeket a szarvasmarháknak adták, az apró darabokat a baromfi elé vetették; a szatmári Kisarban régen az elsõ kihajtáskor tojáson keresztül hajtották ki a jószágot a mezõre.
Ezeknek a rítusoknak a célja az volt, hogy az emberek mellett az állatok is megkapják a védettséget, és egész évben egészségesek legyenek.
Húsvét hétfõt vízbevetõ, vagy vízbehányó hétfõnek is nevezték, ezt az õsi termékenységi eljárást hívták locsolódásnak.
Jellegzetesen nyírségi szokás verset mondani a fiúknak és a férfiaknak, akiknek jutalmul kézzel festett tojást adtak a lányok. A néprajzkutató hozzáteszi: néhány településen szokás volt, hogy húsvét harmadik napján a fiúkat locsolták meg a lányok: Kállósemjénben például megtörtént, hogy a lányok a krumplisverembe bújt legényeket locsolták meg néhány korsó vízzel.