A bennünk rejlõ boldogság

A szakember szerint a boldogság elsõsorban képesség kérdése. És a képesség fejleszthetõ. "Boldogság, gyere haza, késõ van, gyere haza" - énekelte híres dalában Cserháti Zsuzsa. A szöveg banális, valamire azonban figyelmeztet: a boldogságra szükségünk van. De mit jelent a fogalom? "Többféle boldogság létezik" - mondja a pszichológus. "Az egyéni boldogságot akkor éljük át, amikor pályánkon sikeresek vagyunk" - fejtegeti Rusz Edit. Az önmegvalósítással azzá válhatunk, akinek, aminek születtünk. A hivatástudat aktívvá tesz, és az állandóság érzetével együtt a megújulás lehetõségét adja. A lelkes, szakmájában kreatív embert megtalálják a feladatok. A harmonikus párkapcsolat az egyik legfontosabb boldogságforrás. Az összhang azt jelenti: tudom szeretni a másikat, és el tudom fogadni az õ szeretetét. Képes vagyok adni és kapni. Ha ez mindkét félben megvan, akkor a pár teljes valójával át tudja élni az együttléteket, amelyeket mintha valami különös fény vonna be. Ezt hívják meghittségnek. De csak akkor érhetjük el, ha szükség esetén kölcsönösen háttérbe tudjuk szorítani saját érdekünket. Vagyis önzetlenek vagyunk. Gyakorló egoisták nem remélhetnek tartósan boldog szerelmet.

A kör a családdal tágul tovább. Itt már egy kisebb közösségben kutatjuk a boldogságot. Türelemmel, figyelõ szeretettel, empátiával sok mindent elérhetünk hozzátartozóinknál. Vannak persze rosszul mûködõ családok, amelyek képtelenek jól érezni magukat. Valamiért mindig áll náluk a balhé. Mindamellett lehetünk velük lojálisak - nehéz dolog, de mi fogjuk magunkat jobban érezni tõle.

A legtágabb közösség a társadalom, amelyben szintén a helyünket keressük. Tudok-e hasznos lenni, adni másoknak, és kapok-e érte megelégedettséget? Fennkölten hangzik, pedig egyszerû. Gondoljunk pédául az utcai virágárusra. Talán csak váltunk vele egy-két szót: figyeltünk rá, õ pedig örül ennek. Az ilyen élmény apró fény lehet a hétköznapok sûrûjében. Hasonló a helyzet a kollégákkal. Ha gesztusokat teszünk feléjük, akkor a körülöttünk lévõk viszonozzák közeledésünket. Mûködik a pozitív adok-kapok csereberéje.

"A vallásos boldogság ereje mindenek fölött áll" - teszi hozzá Rusz Edit. Nem véletlenül mondják: a hit hegyeket mozgat meg. Ez persze nemcsak az istenhitre vonatkozik. Ám a gondviselésbe vetett bizalom hatalmas lehetõség. Aki hisz istenben, az abban is hisz, hogy valaki mindig fogja a kezét. Ez nagy biztonságérzetet ad.

A biztonságérzettel hozza összefüggésbe a boldogság állapotát Zsombor Júlia pszichológus is. A biztonságot szerinte önmagunkban találhatjuk meg. Ha valaki tisztában van tulajdonságaival, adottságaival, lehetõségeivel, és ezeket el is fogadja, az boldog ember. Vannak persze másfajta boldogságok is. Ilyen a szerelmi lángolás, a lottónyeremény vagy a csokoládéevés. Csakhogy a láng alábbhagyhat, a pénz elfogyhat, a csokoládét megesszük. A "jó mulatság, férfimunka volt"-féle elégedettség a saját teljesítménybõl fakad. Ennek kell örülni. Ha professzorok vagyunk egy magyar egyetemen, és azon bánkódunk, miért nem lettünk a francia akadémia tagjai, életünk e téren mit sem ér.

"A magyar persze depresszív nemzet" - teszi hozzá Zsombor Júlia. Himnuszunk szerint tép minket a balsors, koronánkon ferde a kereszt - megsérült ugyanis a szállításkor. Vagyis "ami elromolhat, az el is romlik". A félig üres poharat azonban közmondásosan láthatjuk félig telinek is.

A hatalom adta boldogság szintén illékony. Sokan tülekednek utána, s élvezõjét ellenlábasa bármikor kiütheti a nyeregbõl. Némelyek a megszállottjaivá válnak, amiben tönkremennek. Akkor is, ha nem kapják meg, mert azt életük kudarcaként könyvelik el. És akkor is, ha megkapják, mert oly görcsösen kapaszkodnak belé, hogy attól lelkileg-idegileg összeomlanak.

"A boldogság képessége nem kívülünk, hanem bennünk rejlik" - mondja a pszichológus. Felismert saját szükségleteink, lehetõségeink mellett azt is érdemes tudnunk: egyedül nem lehetünk boldogok. Kellenek a társak, az útitárs. A másik ember.