Mi is a gulyás? A mi fogalmaink szerint bõ lére eresztett marhapörkölt burgonyával és csipetkével. Tulajdonképpen egy tartalmas leves. Bár ezt nem mindenki gondolja így. A gasztronómiai lexikon mintegy ötvenféle gulyást ír le. Többek között: Alföldi, Bécsi, Betyár, Béka, Csórgó, Hal, Ürü, Svejk, Székely, ami nem székely és még kevésbé gulyás, znaimi, stb. Bizonyára nagyon régi étel. Talán már ették a Honfoglalás korában is. 
Adó 1% felajánlással a Bohócdoktorokért! Adóbevalláskor 1%-hoz az adószám: 18472273-1-06
"A szigorúan hagyományos gulyás fõzés technológája az, ahogy a gulyások fõzték, ezért gulyás a neve. Ez adja a legízletesebb marha húslevest, s ez a legegyszerûbb fõzési mód: a bográcsba egyszerre bele kell tenni a húst és a hagymát, hidegen hozzátenni a szükséges mennyiségû vizet, és feltenni a tûzre. Így készül Erdei Ferenc szerint, aki ezt nem átallotta le is írni a "Néprajzi Ínyesmesterség" címû könyvecskéjében. Képzeljük el ezt a gulyást!
A gulyás tehát a pusztában marhahúst fõz!
De lapozzuk csak föl az "Isten veletek ti boldog Vendelinek" címû Krúdy novellát, és nézzük, mit mond benne a vendég. Azt mondja: "A teremtésit, csaknem elfelejtettem, hogy tulajdonképpen miért is jöttem fel Pestre! Finom fõtt marhahúst enni, mert ez nálunk faluhelyen nem kapható."
Ez a vendég egy tehetõs vidéki úriember. Akinek, ha marhahúst akar enni, Pestre kell utaznia, mert vidéken marhahúshoz nem jut. A kérdés tehát, hogy a hús, ami a gulyás bográcsában rotyog, hogyan került oda? A mélyhûtõbõl biztosan nem, mert az abban az idõben még nem volt. Hentes a pusztában nem volt, sõt általában a faluban sem, de ha volt is, nem tartott marhahúst. Ha netán mégis tartott volna, a gulyás úgysem tudta volna megvenni. Önök most arra gondolnak ott volt a gulya, az a sok-sok alapanyag, amiben talán van is valami.
Ám ne felejtsük el, hogy a gulyás és a dinnyecsõsz helyzete némiképp különbözik. A dinnyecsõsz, ha úgy gondolja, megeszik egy dinnyét, a gazda ezért sem részesítené dicséretben, de úgysem tudja meg. Viszont a gulyás nem kanyaríthat le két kiló húst valamelyik jószágból, ugyanis az egyébként jámbor állat az ilyesmit rosszul viseli.
A kedves nézõ bizonyára látott már szarvasmarhát, azt is tudja, hogy egy ennek a súlya három usque öt mázsa, értéke (mármint az élõ marhának) manapság 100 ezer forintnál is több. A gulyások nagyon-nagyon szegény emberek voltak, a marha viszont régen is vagyont ért. Hogyan került tehát a vagyont érõ marha a nagyon-nagyon szegény gulyás ember bográcsába? Megmondom! Sehogy!
Gulyáslevest, gulyáshúst, vagy gulyásos húst, nevezzük, ahogy akarjuk, igazi gulyás sosem fõzött, sõt nem is evett! Senki falusi ember nem evett marhahúst, ugyanis nem jutott hozzá. Marhát a gulyás intakt, vagyis ép, sértetlen állapotban, négy lábbal, szarvakkal, bõrbe kötve látott, soha másképp.
A gulyás tehát legkevésbé sem jellegzetes pusztai étel, hanem városi találmány, ottani vendéglõk fazekaiban fõtt. Ott is inkább a 19. század második felétõl kezdve, pesti vendéglõkben, de bécsiekben még inkább. A gulyás autentikus õsmagyar receptje tehát a következõ:
Mindez azonban nem von le semmit a magyar gulyás értékébõl, az emberi szellem nagy vívmányai közé tartozik, valahol a pármai sonka, az ír fekete sör és az orosz kaviár magasságában lebeg. A világon mindenütt ismerik. Egy Gallup felmérés szerint, Amerikában az öt legnépszerûbb étel egyike a gulyás.
Barta László - Algyoihalaszcsarda.hu